Koló – egy kenus legendája, 6/1. rész: Egy gyökér miatt nem lett focista

Az iskola nagy változást hozott Kisgyuri életébe. Lehetett versenyezni. Ha tudta a tananyagot, márpedig többnyire tudta, akkor szerette megmutatni. Folyton jelentkezett, majdnem kiesett a padból, olyan lelkesen hadonászott.

– Nem fognak strébernek nézni a többiek? – aggódott Erzsi, de Kisgyurit nem lehetett eltántorítani attól, hogy számot adjon az ismereteiről. Kivéve akkor, ha versmondásról volt szó. – Még jó, hogy Petőfi ilyen rövid ideig élt – merengett el –, gondold el, anyu, hány verset írt volna, ha nem hal meg ilyen fiatalon, és azok közül nekem milyen sokat meg kellene tanulnom.

* * *

A Tompa Utcai Általános Iskola C osztályai sportosztályok voltak, a Spartacus volt az iskola partneregyesülete. Rendszeresen toboroztak innen gyerekeket a kajakkenu-szakosztályba, ami azért ment zökkenőmenetesen, mert Tóth István testnevelő és Nótárius József edző jól együtt tudott dolgozni.

Gyurinak nem voltak túl jók az esélyei a kis termete miatt, ennek ellenére a kiválasztottak közé került.

Jobb, mintha a telepen szipuzna a suhancokkal – beszélte meg este a konyhában, már négyszemközt, a kenus ötletet Erzsi és Nagygyuri. Ennyiben maradtak. (…)

Már az első évben sokan elvéreztek a kenus csoportban, hiszen nem mindenki vállalta vasárnap a korai kelést. Már csak azért sem, mert minden második szombaton a szülők dolgozni, a gyerekek iskolába mentek. A kéthetenkénti szabad szombat volt az egyetlen lassú és kényelmes reggel azok számára, akik kitartottak a vasárnapi úszás mellett. Majdnem egy év telt el így, Duna nélkül, de a gyerekek egyre kíváncsibban várták a vízre merészkedést.

Amikor megtörtént, úgy érezték, mintha egy másik világ kapuján léptek volna be. (…)

Nóta elve az volt, hogy az elején nincs versengés. Az első években beleszerelmesedés van. Aki kellőképpen megszereti a kenuzást, az ott fog maradni. És minél többen maradnak ott, annál nagyobb eséllyel kerül ki a fiúk közül egy nagy bajnok. Ha pedig nem lesz közülük egy sem, aki netalántán olimpiát nyer, az sem baj, de az garantálható, hogy jobb emberré válnak mindannyian a sport által. Nóta ebben hitt. Jó ideje edzősködött már, ismerte a trükköket. (…)

Koló az egyre gyarapodó kenus élmények hatására rádöbbent arra, hogy ezt a sportot nagyon lehet szeretni. És rájött arra is, hogy ha jól osztja be az idejét, akkor több energiát tud fordítani az edzésekre és az edzésekre való felkészülésre. (...)

A kenuzás észrevétlenül simult bele a család életébe. A sport szeretete addig is megvolt bennük. Vasárnap délutánonként sportközvetítéseket néztek a tévében. A szülők a kanapén ülve drukkoltak, Eri és Kisgyuri a lábuk elé kuporodva – vagy a szőnyegen elnyújtózva követte az eseményeket.

Kisgyuri egyszer csábult el. Az 1984-es labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzésein és drámai pillanatain felbuzdulva elhatározta, hogy futballista lesz. Szólt az apjának, hogy jelentse be Nótának az elhatározását. – Fiam, ez a te döntésed, állj oda te Nóta elé, és mondd meg neki! Kisgyuri a másnapi focin, lent a vízitelepen, kis híján eltörte a lábfejét, mert belerúgott egy fa kitüremkedő gyökerébe. A kis dolgok nagy dolgokon múlnak. A jó döntéseket gyakran rossz történések előzik meg. Nem ment oda Nótához, és nem mondta, hogy focista lesz. (A 2. részben: Első világbajnokságán bilincsben vitték el a rendőrök)