Hivatalos: elhagyja a Ferencvárost a vb-n remeklő középpályás

Aissa Laidouni a Ferencvárostól igazol a Bundesligában jelenleg második helyen álló Union Berlinhez.

A remek világbajnoki szereplést követően több csapat is érdeklődött a tunéziai középpályás iránt, végül a Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlinnel tudott megállapodni a Ferencváros.

„Minden labdarúgó számára az álom a topligák egyikében játszani, nagyon boldog vagyok, hogy a Bundesligában bizonyíthatok. Abból, amit eddig láttam, az Union egy barátságos, ugyanakkor szenvedélyes és ambiciózus klub. Úgy érzem remekül illek a csapatba és mindent meg fogok tenni, hogy együtt sikeresek legyünk" – mondta Laidouni miután aláírt. 

A tunéziai 2020. nyarán érkezett a Ferencvároshoz, azóta két magyar bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyert. Szerződése nyáron járt volna le, az Union így kivásárolta abból, a Transfermarkt.com szerint 4,1 millió euróért (1,594 milliárd forint).

Az Union Berlin 17 fordulót követően a második helyen áll a német élvonalban. A fővárosi gárdát erősíti a sérülését követően szerda este visszatérő Schäfer András, aki Laidouni posztriválisa is lehet.

„Ez egy óriási siker a klub számára, hogy az elmúlt években az öt legjobb ligába tudtunk eladni játékosokat. Egyúttal ez egy lehetőség is a jövőben a játékosoknak, akik azt látják, hogy a Ferencvárossal együtt sikereket lehet elérni, jó teljesítményt nyújtani, ezzel felhívni magukra a figyelmet, ami megnyitja a kaput a legjobb bajnokságokba” – mondta Hajnal Tamás, az FTC sportigazgatója az M1 aktuális csatorna megkeresésére, majd hozzátette: ennek ellenére sajnálja, hogy egy ilyen jó játékos elhagyta a csapatot.