)
A világbajnoki- és Európa-bajnoki ezüstérmes sportoló szinte már hozzászokott, hogy a rögösebb utat válassza, s a sors bizony nem kímélte, hiszen három esztendővel ezelőtt nemcsak a sportolói karrierje, az élete is veszélybe került.
– A remény hal meg utoljára – mondta már vidáman Lévai Zoltán, a Magyar Honvédség őrmestere.
– 2021 végén álmomban sem gondoltam volna, hogy még valaha sportolni fogok, nemhogy olimpiára kijutni. Bár ez volt a gyermekkori vágyam, de aztán jött a szívinfarktusom, s egy csapásra mindent megváltoztatott.
A pandémia időszakát éltük, amikor rosszul lettem, fájt a mellkasom. Sokáig azt hittük, hogy a covid mellékhatásaként szívizomgyulladásom van. Szerencsém volt, hogy olyan professzionális orvosi csapat állt mögöttem, amely mindenben segített és erős kontroll alatt tartott, szinte óráról órára kiszámolta minden napomat. Csak egy példa:
az első egy hónapban nem lehetett magasabb a percenkénti pulzusszámom mint 80. Ezt lássuk be, nehéz tartani, jóformán egy vígjátékot sem nézhettem meg anélkül, hogy ne szökött volna a megszabott tartomány fölé.
Aztán félév kihagyás után lassanként elkezdtem a könnyített mozgást, folyamatos ellenőrzések mellett. Emlékszem, úgy izgultam az első edzéseken, annyira bennem volt a félsz, hogy minden mozdulatomat szinte ötször meggondoltam. A gyógyszereket szedtem és szedem most is, és az orvosi ellenőrzések elengedhetetlenek számomra.
Alig egy évvel később Lévai már Belgrádban, a világbajnokságon ezüstérmes lett, mindenki legnagyobb meglepetésére, és rangos nemzetközi versenyeken rendre a dobogón végzett, ám a tavalyi év nem úgy sikerült számára, ahogy elképzelte.
– Már az őszi vb-n szerettem volna kivívni az olimpiai indulás jogát, de talán túlságosan akartam és ez megbosszulta magát. Igaz, nem idegeskedtem, mert tudtam, lesz még esélyem rá. Majd jött az áprilisi Európa-selejtező, ahol már csak egy összecsapást kellett volna megnyernem, de kikaptam. Ott, akkor egy világ dőlt össze bennem. Nem tudom, milyen gondolatok kavarogtak a fejemben, de alaposan fel kellett szívnom magam, hogy Isztambulra ütőképes legyek. És sikerült. Az utolsó mérkőzésem után azt kiabáltam, hogy megvan, de csak akkor fogtam föl igazán, mit értem el, amikor a meccset követően az öcséim, akik szintén birkóznak, sőt válogatott kerettagok, a videóhíváskor megkönnyezték a sikeremet.
)
A párizsi repülőjegyben elévülhetetlen érdemei vannak, a fiúk édesapjának, idősebb Lévai Zoltánnak, aki a Honvéd birkózószakosztályának edzője, és fiainak mestere a kezdetektől.
– Az ő jelenléte hatalmas mentális segítség volt.
Ott kiabált minden találkozómon és megfoghatatlan, hihetetlen energiát árasztott felém még akkor is, amikor azt hittem, jártányi erőm sincs.
Sokat köszönhetek neki, mint ahogy a Honvédnak és a Magyar Birkózó Szövetségnek is, hiszen megengedték, édesapám üljön az edzői székben a selejtezőn – tette hozzá a friss olimpikon.És hogy mit vár Párizstól?– Bízom benne, hogy az utolsókból lesznek az elsők – utalt arra, hogy a 77 kilósok mezőnyében ő szerezte meg az utolsó kvótát.
)
)
)
)
)
)
)
)
)