Hirdetés

Lewis Hamilton: Konstruktőri ezüst a célunk

Hamilton szerint nehéz megjósolni a mexikói erőviszonyok alakulását - Fotó: IMAGO
Austinban a Ferrari egyik pilótája, Charles Leclerc felállhatott a dobogóra, ennek ellenére Lewis Hamilton is elégedett volt az Amerikai Nagydíjon nyújtott teljesítményével.
Hirdetés

A hétszeres világbajnok a 7. helyen végzett, maga mögött hagyva az összetettben vezető Oscar Piastrit és a szingapúri győztes George Russellt.

Hirdetés

„Nehéz megmondani, mire számíthatunk Mexikóban. A Mercedes nyert Szingapúrban, Austinban viszont mögöttünk végeztek. Ezért nehéz megjósolni, hogyan változik majd az erőviszony. De reméljük, hogy az autónk jobb lesz Mexikóban”– nyilatkozta Hamilton.

Azt hiszem, most a leginkább állandóságra van szükségem, sőt, remélem, hogy egy ponton feljutok a dobogóra is, a célunk pedig az, hogy a konstruktőrök között a Mercedes előtt végezzünk. Ha segíteni tudok a csapatnak abban, hogy megszerezzék a második helyet az összetettben, az szép befejezése lenne a szezonnak

– tette hozzá a 40 éves brit versenyző.

Hirdetés

A második helyért folyó csatában jelenleg a Mercedes áll az élen 341 ponttal, őket követi a Ferrari 334-gyel, a Red Bull pedig 331 ponttal rendelkezik.

Hamilton kihagyja az első szabadedzést Mexikóban, helyét a Ferrari Endurance Világbajnokságban szereplő 29 éves olasz pilótája, Antonio Fuoco veszi át az autóban.

Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés