Lipcsei kiakadt: „Húsz évet futballoztam, de ilyen butaságot még nem hallottam”

Behorpadt az arca Ikonomou Konsztantinosznak az FC Ajka elleni bajnokin, a játékvezető szerint a Soroksár játékosa fejelt az ellenfél vállába.

Súlyos sérülés miatt állt percekig a játék az FC Ajka–Soroksár bajnoki (2–0) első félidejében. Egy bal oldali szabadrúgás után a hazai kapu előterében Ikonomou Konsztantinosz és Kenderes Zoltán ugrott fel fejelni, a párharc után azonban a Soroksár 27 esztendős védője a földön maradt. A fővárosi csapat orvosi stábja egyből jelezte, hogy csere következik, kisvártatva pedig mentővel szállították kórházba, ahol kiderült, a játékosnak eltört a járomcsontja, és meg is kellett operálni.

A mérkőzés után Lipcsei Péter, a Soroksár vezetőedzője elismerte, hogy játékosai gyáván futballoztak, és az Ajka megérdemelten nyert, ugyanakkor kiemelte a sérülést is.

„A játékvezető óriásit hibázott – kezdte Lipcsei Péter a klub honlapjának adott nyilatkozatát. – Nem emiatt kaptunk ki, hangsúlyozom, de játékos pályafutásom alatt ilyet nem tapasztaltam. Történt egy könyöklés, amelyből sérülés lett, a srác arca behorpadt, elviszi a mentő, majd a szünetben a játékvezető azt mondja, hogy a játékosom fejelt bele az ellenfél vállába. Ezt nem tudom elfogadni. Húsz évet futballoztam, de ilyen butaságot még nem hallottam, hogy ha valaki belefejel a másik vállába, behorpad a feje. Egy góllal vezetett az ellenfél, vagyis egy esetleges tizenegyes és kiállítás után másként is alakulhatott volna a mérkőzés. Még egyszer mondom, nem emiatt kaptunk ki, hanem a gyenge hozzáállás és a majré miatt." 

Ezt olvasta már?