Lisztes Krisztián a 30 évvel ezelőtti BL-góljáról: Nem álmodom róla, de sokszor eszembe jut – videóval
)
A Blikk eleveníti fel: ma 30 éve, hogy a Ferencváros 3–0-ra nyert a Grasshoppers vendégeként, a zöld-fehérek első gólját az egyik legnagyobb tehetség, az akkor mindössze 19 éves Lisztes Krisztián lőtte a mérkőzés 61. percében. A folytatásban még két gól, két Vincze Ottó-gól esett, így a Fradi győzelemmel kezdte szereplését a Bajnokok Ligája csoportkörében (amelyben az idő tájt még csak 16 csapat szerepelt…)
„Nem álmodom már azzal a találattal, de sokszor eszembe jut, vagy emlékeztet rá valaki. Csodás emlék egy fantasztikus meccsről, amelyen Vincze Ottó is szerzett két fantasztikus gólt, és jó érzés, hogy még nem felejtették el az emberek” – idézte a blikk.hu Lisztes Krisztiánt.
)
„Akkor nem éreztem különösebb jelentőségét a gólnak, azt leszámítva persze, hogy az első mindig különleges – folytatta visszaemlékezését a később csodás karriert befutó középpályás. – Azt hittem, hogy gyakran jutunk majd be a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Számomra ez a gól azért annyit mindenképpen jelentett, hogy megmutattam, van keresnivalóm a nemzetközi labdarúgásban is. Ez a szereplés többeknek is kihatott a pályafutására, de örülök, hogy annak idején mi is tudtunk adni valamit a Fradinak. Fantasztikus csapatunk volt, nagyon szép emlék, és arra is büszke vagyok, hogy a klubnál sem felejtettek el minket.”
Hogy Lisztes Krisztián miként gondol vissza az akkori fociőrületre, hogy milyen emlékeket őriz a csoportmeccsekről, és hogy miért kellett cipőt vásárolniuk az Ajax elleni amszterdami találkozó előtt, itt is elolvashatja.
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA: