Magyarország a legeredményesebb csapat a nyíltvízi Európa-bajnokságon

Megvan a Team Trophy a magyar válogatottnak (Fotó: hunswim.com)
A magyar U16-os váltó aranyérmet szerzett, míg az U19-es staféta bronzérmellel zárt szombaton a setubali junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon, melyen a legeredményesebb csapatnak járó Team Trophyt a magyarok nyerték, miután nyolc éremmel zárták a kontinensviadalt.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a Huszti Márton, Kreisz Bálint, Kertész Boróka, Bartalos Anna összeállítású négyes 32 másodperces hátrányban is volt, innen sikerült nyernie. Nem indult biztatóan a verseny, elvégre az olaszok első embere, a 7.5 kilométeren ezüstérmes Bagaglini elment a svájciak férfiversenyzőjével – ők egyedüliként nem női úszóval kezdtek –, így 28 másodperccel előbb ért be Kertész Borókánál, és erre még sikerült négyet rátenniük a második körben, bár Bartalos Anna is tempózott becsülettel. Kétszer 1500 méteren 32.5 másodpercet visszahozni legalábbis komoly kihívás… Huszti Márton elképesztő tempóban eredt a harmadik olasz, Esposito után, és az üldözőversenynek kifejezetten használt, hogy ebben akadt egy lengyel társ is, akivel egymást pörgették, így a váltásnál a 32 másodperces olasz fórból mindössze 9 másodperc maradt. Innentől nem volt mese: Kreisz Bálintnak négyszáz méter se kellett, hogy utolérje Corpolongót, s közben lehagyja a lengyel Janiszewskit is. A táv második felén folyamatosan növelte előnyét, így a majd’ tízmásodperces hátrányból a végére 10 másodperces előny lett – így sikerült igazán tökéletesre a befejezés.

"Nagyon izgultam, életem első ifi Eb-je ez, és először úsztam váltót. Nagyon boldog vagyok, hogy bekerültem és nagyon büszke vagyok a többiekre, hogy sikerült összehoznunk. Az elején próbáltam a fiúversenyző lábvizén menni, kicsit csalódott voltam, hogy nem tudtam elég sokáig, és hogy aztán még páran utolértek.” – értékelte a kezdést Kertész Boróka.

A végül hatalmasat menő Kreisz Bálint is elégedetten nyilatkozott:
Úszás közben találtam ki a taktikámat, hogy a második egyenesen fogok megugrani. A tegnapi napot magam mögött hagytam – amikor kiestem 3km-en az első körben –, de örülök, hogy a csapat bizalmat szavazott nekem és én úszhattam utolsóként. Úgy voltam vele, bármit megteszek, hogy behozzam elsőnek a csapatot.

Az idősebbeknél Kovács-Seres Hunor, Poteczin Dániel, Nagy Napsugár, Nett Vivien alkotta kvartett nagy csatában szerezte meg a bronzérmet. Az idősebbek váltója végig óriási harcot vívott az olaszokkal és a franciákkal – noha végig a harmadik helyen haladtunk, ahogy közeledett a befutó, úgy egyenesedett ki az arcvonal. Nett Vivien kezdett, majd a másodikként úszó, 7.5km-en aranyérmes Nagy Napsugár négy másodpercet hozva a riválisokon úgymond visszamászott a nyakukra, ekkor csupán tizedek választották el az első hármat. Poteczin Dániel is remekül tartotta a frontot, másodpercnyire ment el tőle Girossi és Parker, úgyhogy Kovács-Seres Hunor pályafutása utolsó korosztályos úszásán mindent beleadva akasztott tengelyt Lauricellával, illetve a 10km-t és a 3km-t megnyerő Mesmacque-kal. A befutó egészen őrültre sikeredett, a három éllovas egyszerre zúdult a panelre… Hunornak volt már elsőrangú benyúlása (két éve, a korfui Eb-n), most Fortuna nem volt vele: 0.08 másodperc választotta el a srácokat, az olaszok voltak a legszerencsésebbek, az ezüst pedig 0.01-re volt, ami nyíltvízen szinte nem létező különbség.

Korábbi eredmények

A csütörtöki nyitónapon mind a négy számában volt magyar érmes: Nagy Napsugár (U16-17) nyert 7,5 kilométeren, Kovács-Seres Hunor (U18-19) második lett 10-en, míg Nett Vivien (U18-19) ugyanezen a távon, illetve Pittlik Zsigmond (U16-17) 7,5 kilométeren harmadikként végzett.

Pénteken Bartalos Anna előbb saját korosztályában, az U14-15-ös mezőnyben bronzérmes lett 5 kilométeren, majd a 18-19 évesek között a 3 kilométeres sprintviadalon lett második.

A magyar küldöttség így nyolc éremmel zárt, és óriási fölénnyel nyerte meg a Team Trophyt, azaz a legeredményesebb csapatnak járó trófeát.

Ezt olvasta már?

Legfrissebb videók