Micsoda kezdés: férfi pólósaink kiütötték Ausztráliát!
)
Azok után, hogy a hölgyek egy szép győzelemmel, a Görörország ellen 10–9-es sikerrel nyitottak a szingapúri világbajnokságon, remélhettük, hogy a férfiak is hasonlóképpen kezdenek. Jóllehet a rajt mindennek ígérkezett, csak könnyűnek nem: az az Ausztrália várt Varga Zsolt együttesére, amelytől a párizsi olimpia csoportkörében 9–8-ra kikapott.
A tornát sérülés miatt kihagyó Vogel Soma távollétében a vb-újonc Csoma Kristóf kezdett a kapuban, a meccskeretből ezúttal Nagy Ákos maradt ki. Azt előre tudni lehetett, hogy fizikálisan roppant megerőltető csata vár a mieinkre, az ausztrálok köztudottan nem mennek a szomszédba némi keménységért. Azt azért nem bántuk, hogy legjobbjuk, a Pro Reccót erősítő Luke Pavillard nem szállt vízbe ellenünk – hogy miért nem, arról nem érkezett jelentés.
Angyal Dániel szerezte a találkozó első gólját, amire Nathan Power válaszolt egy, a vezetéknevéhez méltó erős lövéssel. Ember-, majd gólelőnybe kerültünk: Vigvári Vince zúdította a labdát a kapuba. Csoma a második ausztrál próbálkozást már hárította, hogy aztán Fekete Gergő találjon a jobb felsőbe (3–1). Két kimaradt ausztrál fór után háromgólosra nőhetett volna a különbség, de Vámos Márton bombáját Nic Porter védte. Ezt csak azért nem bántuk, mert kettejük következő párharcát már a magyar klasszis nyerte (4–1)! Harmincnyolc másodperc volt hátra az első negyedből, amikor Vigvári Vendel is feliratkozott a gólszerzők közé, sőt lehetett volna öt is közte a végére, de Nagy Ádám ötméteresét kiszedte Porter, maradt az 5–1.
)
Csoma negyedik védésével indult a második felvonás, de Porter is résen volt Nagy Ádám löketénél. Gól helyett gólpassszal vétette észre magát Nagy Ádám, Vigvári Vincét hozta kihagyhatatlan helyzetbe, majd Burián Gergely is „beköszönt” – 7–1-nél ki is kérte első idejét Tim Hamill. Sokat nem segített vele: egy újabb kiváló védekezés után Vámos meglőtte saját maga második, válogatottunk nyolcadik gólját (8–1). Néhánypercnyi gólcsend következett, de a lényeg, hogy ezt 14 szekundummal a félidő előtt Manhercz Krisztián törte meg büntetőből (9–1)!
)
Itt is, ott is védésekkel folytatódott a meccs, hogy aztán Marcus Berehulak váltson gólra egy emberelőnyt (9–2). Fekete gyönyörű találata állította vissza a nyolcgólos differenciát, amire a rivális szintén egy szép góllal felelt. Sőt zsinórban két gólt is lőhetett volna, de Csoma megint jókor volt jó helyen. A másik oldalon Burián is: mesterien lőtt a kapu jobb oldalába (11–3). Vámos kis híján kettétörte a kapufát, de jó szokása szerint a következő alkalommal javított: Csoma kifogott ötösét követően ő is odalőtte a labdát, ahová előtte Burián (12–3). Egyvalamit nem kellett tennünk az utolsó szakasz előtt: izgulni.
)
Ennek megfelelően angyali nyugalommal figyeltük, hogy egy megúszást követően Angyal gondoskodik arról, hogy tízet számoljanak Ausztráliára (13–3). Egyet kaptunk, de bőven belefért, főleg úgy, hogy Molnár Erik látványos csavargólt dobott. Milos Maksimovic gólja sem volt csúnya, ám nekünk jobban tetszett, ahogy Kovács Péter behúzta a kapuba a labdát (15–5). Az utolsó percekben már csak az volt a kérdés, hogy a végső dudaszóig megmarad-e a tízgólos különbség a két csapat között. Nos, nemhogy megmaradt, hanem nőtt is: egy ausztrál gól után a hatalmasat küzdő Nagy Ádám megérdemelt gólja után Kovács és Jansik Szilárd is eredményes volt – a magyar válogatott kiváló játékot nyújtva nyert 18–6-ra.
Alig várjuk a folytatást – hétfőn Japán jön.
VIZES VB, SZINGAPÚR
FÉRFIAK
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ, B-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–AUSZTRÁLIA 18–6 (5–1, 4–0, 3–2, 6–3)
Magyarország: Csoma – Angyal, Manhercz, Burián, Kovács, Vigvári Ve., Jansik Sz. Cserék: Molnár, Vámos, Fekete, Nagy Ád., Vigvári Vi., Vismeg
Gólszerzők: Vámos 3, Angyal, Vigvári Vi., Fekete, Burián, Kovács 2-2, Vigvári Ve., Manhercz, Molnár, Nagy Ád., Jansik Sz. 1-1, illetve Grgurevic 3, Power, Berehulak, Maksimovic 1-1
A csoport másik mérkőzésén:
Spanyolország–Japán 22–16
EZT OLVASTA MÁR?