Szlovákia legyőzésével csoportelsőként jutott ki az Eb-re a magyar válogatott!
)
A képlet roppant egyszerű volt a szlovákok elleni Európa-bajnoki selejtező előtt.
Ha a magyar válogatott egy pontot szerez Galgócon, az utolsó csoportmeccs, a vasárnapi, Finnország elleni nagykanizsai találkozó végeredményétől függetlenül kijut a 2026. január 15-én rajtoló, Dániában, Norvégiában és Svédországban rendezendő kontinenstornára.
Ha kettőt, akkor csoportelsőként kvalifikálja magát.
Ami azt illeti, Chema Rodríguez csapatától elvárható volt, hogy ne szenvedjen vereséget Szlovákiától, annál is inkább, mert az ellenfél még egy pontot sem kapart össze az eddigi négy játéknapon. Ez az érdeklődésen is megmutatkozott: a takaros, de tágasnak nem mondható galgóci csarnok nem telt meg a kezdésre.
Magyar drukkerekből nem volt hiány, és mindjárt az első percben örülhettek annak, hogy Szita Zoltán betalált. Erre volt válaszuk a házigazdáknak, csakúgy, mint Imre Bence góljára, sőt támadhattak a 3–2-ért is, de egy jó védekezés után Szita ismét vezetéshez juttatta a mieinket, hogy aztán Ilic Zoran növelje kettőre a különbséget (2–4).
)
A 10. percben már négy volt közte, 4–8-nál időt is kértek a szlovákok, de a következő gólt sem ők szerezték, hanem Szita. Felváltva estek a gólok ezt követően, hol az egyik, hol a másik háló rezdült meg, negyedórányi játék után ugyanúgy néggyel vezettünk (8–12).
Ekkor jött el Pergel Andrej ideje. A kézilabdával a vajdasági Adán, Iliccsel együtt megismerkedő balátlövő először kapott lehetőséget a felnőtt válogatottban, láthatóan bátran szállt be a meccsbe, a 21. percben meg is lőtte első gólját (10–15).
Chema Rodríguez folyamatosan cserélgetett, igyekezett minél több játékosnak lehetőséget adni már az első félidőben. Matus Moravcík számára viszont a 23. percben véget ért a mérkőzés, miután piros lapot érően szabálytalankodott Pergellel szemben. Ekkor kettős emberelőnyben volt a magyar válogatott, és ezt két góllal ki is használta (11–17).
A játékrész utolsó perceiben valamelyest alábbhagyott a lendület, de a házigazdák így is csak egyet tudtak faragni a hátrányukon a szünetig: a 20–15-ös magyar vezetés igencsak megnyugtatónak tűnt.
)
A második felvonásra Bartucz László váltotta a hét védést elkönyvelő Palasics Kristófot, de a Gyöngyöst erősítő Martin Potisk lövését nem tudta hárítani. Sebaj, Imre a másik oldalon Imre is eredményes volt! Potisk másodjára már nem tudott túljárni Bartucz eszén, lövése mellé szállt, nem úgy, mint Szitáé (16–22). Jakub Prokop próbálkozását már fogta a Tatabánya kapusa, majd Juraj Briatka hetesénél olyan jól helyezkedett, hogy a szlovákok szélsője csak a kapufát tudta eltalálni. Lékai Máté szerencsére nem hibázta el a büntetőt: 35 perc után 23–16 volt ide!
Azt követően, hogy Bánhidi Bencét két percet érően rántották le, Lékai a negyedik hétméteresből a negyediket váltotta gólra. Emberfórban a hét az öt ellen játék is előkerült, a ziccer Bókára jött ki, aki nem is hibázott (18–25). Bartucz bravúrral védett Prokop helyzeténél, Imre kiszorított szögből sem hibázott: nekünk nyolc volt… (18–26).
A hazaiak mindent elkövettek annak érdekében, hogy ne nőjön tízre a differencia, de miután Bartucz ujjheggyel kapufára tolta Marco Antl hetesét, Fazekas Gergő 29–19-re módosította az állást! Bánhidi leült a padra, az utolsó negyedórára pihenőt kapott, a helyét Papp Tamás foglalta el, aki ezzel jutott egyről a kettőre a válogatottság terén. Ónodi-Jánoskúti Máté a második gólját lőtte, Hanusz Egon az elsőt, 12 perccel a vége előtt 12 volt a különbség (19–31).
A szenzációs formát mutató Bartucz újabb büntetőt fogott, Papp bevágta az első gólját, és a csurgóiak örömére beállt még egy játékosuk, Tóth Péter, aki újoncként mindjárt góllal hálálta meg a bizalmat (21–34). Az utolsó percekre egy kérdés maradt: hány góllal nyer Magyarország?
Nos, a végeredmény 39–24 lett, minek köszönhetően a cél teljesült: a magyar válogatott csoportelsőként jutott ki az Eb-re!
Ha valami joggal zúgott a meccs végén, az a „Szép volt, fiúk!” volt.
Szlovákia–Magyarország 24–39 (15–20)
Magyarország: Palasics – Imre 5, Ilic 3, Bánhidi 4, Fazekas 3, Szita 4, Bóka 3, csere: Sipos 1, Ligetvári, Pergel 2, Lékai 4, Ónodi-Jánoskúti 3, Hanusz 1, Bartucz, Papp 5, Tóth P. 1
Lövések/gólok: 40/24, illetve 49/39
Gólok hétméteresből: 10/7, illetve 4/4
Kiállítások: 8, illetve 4 perc
A 2. csoport állása:
1. Magyarország 9 pont/5 mérkőzés, 2. Montenegró 5/4, 3. Finnország 4/4, 4. Szlovákia 0/5
(A csoportok első és második helyezettjei, valamint a négy legjobb harmadik jut ki az Európa-bajnokságra, amely mezőnyének már tagja a rendező Dánia, Norvégia és Svédország, valamint a címvédő Franciaország.)
EZT OLVASTA MÁR?