A Manchester City elleni 130 vádpont megváltoztathatja az angol futballt

Hamarosan döntés várható az évek óta húzódó ügyben, s pontlevonástól a Premier League-kizárásig bármi előfordulhat.

A Premier League által a Manchester City ellen felhozott 130 vádpont ügyében várhatóan még márciusban megszületik a döntés. Ezt jósolta Pep Guardiola egy hónappal ezelőtt, és az angol sajtó is ezt tartja a legvalószínűbbnek. A liga azzal vádolja a klubot, hogy 2009 és 2018 között releváns pénzügyi információkat titkolt el, például Roberto Mancini edző szerződésével kapcsolatosakat, és felsrófolta a szponzori bevételeket.

Mi történik, ha a City nyeri a pert?

Az i Paper angol lap különböző jogi tanácsadókat és ügyvédeket kérdezett meg az esettel kapcsolatban, akik mindannyian úgy vélik, valószínűtlen a klub teljes felmentése. Ennek ellenére a City több okból is bízik a sikeres kimenetelben. Az egyik, hogy a Premier League vádjai a Football Leaks-weboldal kiszivárogtatásain alapulnak, azzal érvelve, hogy ezek az információk illegálisan kerültek nyilvánosságra.

Másodsorban a Manchester City korábban már megnyert egy hasonló ügyet az UEFA ellen, amely a szponzori bevételek 2012 és 2016 közötti felfújásával vádolta a klubot. Az Európai Labdarúgó-szövetség két évre el is tiltotta a Cityt a Bajnokok Ligája-szerepléstől, de a határozatot a Nemzetközi Sportdöntőbíróság a klub fellebbezését követően megsemmisítette.

Egy Premier League-vezető, akit az i Paper kérdezett, úgy fogalmazott, a City pergyőzelme „vérfürdőhöz” vezetne: „Jelentősen gyengítené a Premier League hatalmát a szabályok felett. Vajon legközelebb a pénzügyi fair play teljes rendszere omlik össze?”

És mi történik, ha a Premier League nyer?

Az i által megkérdezett jogi tanácsadók egyetértenek, ha a Premier League megnyeri az ügyet, a Manchester City valószínűleg pontlevonással sújtható, hasonlóan ahhoz, ahogy az előző idényben az Everton (nyolc pont) és a Nottingham Forest (négy pont) esetében is, de a büntetés lényegesen súlyosabb lehet. Egyáltalán nem lehetetlen továbbá, hogy a City-t kizárják a Premier League-ből, de a kivitelezést több okból is bonyolult lenne végrehajtani. Kérdéses ugyanis, hogy a döntésért felelős független bizottságnak van-e joga ilyen szankciót kiszabni a klubra és a ligára. A liga szabályzata kimondja, egy klub kizárását – egyfajta népszavazáson – a többi klubnak is jóvá kell hagynia, pontosabban tizenöt egyesületnek kellene szavaznia a kizárás mellett. Mivel a City tulajdonosa, Manszúr sejk az emirátusi uralkodócsalád tagja, egy esetleges kizárással felvetődtek geopolitikai következmények is, amely akár az angol–emirátusi kapcsolatokat is megronthatná.

Biztos a végső döntés?

Az egyik lehetséges forgatókönyv szerint a vesztes fél fellebbez, ami tovább késlelteti a végső döntést. A Premier League vizsgálata öt éve tart, és a felek jogi képviselőinek száma miatt a fellebbezés elbírálása hónapokig is elhúzódhat. A Manchester City azonban magabiztos, ezt bizonyítja a januári, 230 millió eurót meghaladó befektetése is.

„Biztosan van oka ennek a bizalomnak. Nem értem, hogy ha úgy éreznénk, hogy valami nagyon rossz történik, miért nem kezelnénk óvatosabban a helyzetet” – nyilatkozta Stefan Borson, a Manchester City korábbi tanácsadója az i Papernek.

EZT OLVASTA MÁR?