Messiásra várva – Van visszaút a Manchester United számára?

A történet még valamikor tavaly nyáron kezdődött, amikor a Manchester United új szakmai vezetése az INEOS irányításával úgy döntött, hogy lehívja Erik ten Hag szerződésének egyéves hosszabbítási opcióját. A döntés érthetően sokakat meglepett, mert már az előző szezon is borzasztóan sikerült a húszszoros angol bajnoknak. Csoportkörös kiesés a BL-ben, bajnoki nyolcadik hely, ten Hag egyre abszurdabb nyilatkozatai… és egy FA-kupa győzelem, köszönhetően egy igen profin lehozott döntőnek a városi rivális Manchester City ellen. Talán a pillanatnyi öröm, talán a „nincs jobb” kétségbeesése miatt Sir Jim Ratcliffe-ék úgy döntöttek, hogy maradjon a holland tréner, aki René Hacke és Ruud van Nistelrooy személyében két új másodedzőt is kapott maga mellé.

És itt jönnek felszínre először a kínos kérdések: mi alapján kapta meg a bizalmat ten Hag, és ha már megkapta, miért gondolták úgy októberben mégis, hogy a hollandnak távoznia kell? Ráadásul egy olyan, West Ham elleni vereség után, ami a mérkőzés képe alapján akár egészen máshogy is alakulhatott volna, Diogo Dalot például kihagyta a kihagyhatatlant. Mindenesetre ten Hag távozott, és jött az a Ruben Amorim, aki akkoriban az egyik legkapósabb európai edzőnek számított, és első ránézésre tökéletes jelöltnek tűnt a United padjára. Egy szenvedő gigászt mélyponton vett át, majd az egész kontinens által irigyelt projektet épített a Sporting berkein belül, ráadásul pont abban tűnt erősnek, amiben ten Hag nem: a kommunikációban. El tudja hitetni magáról, hogy képes egy ilyen klubot visszavezetni a korábbi szintjére. Kinevezése ezzel együtt nem volt konszenzusos döntés, nem véletlen, hogy a United sportirányításának egyik kulcsfigurája, Dan Ashworth távozott, a hírek szerint azért, mert azt gondolta, nem szerencsés egy ennyire markánsan más futballelveket valló trénert szezon közben kinevezni. Bár persze nem tudjuk, hosszabb távon mi lesz majd a mérlege az Amorim-projektnek, az elmúlt fél év eseményei egyelőre igazolták Ashworth félelmeit.

Amorim a beköszönő interjújában arról beszélt, hogy készüljenek fel a szurkolók, mert jönni fog a vihar. A vihar jött is, de arra talán a portugál mester sem volt felkészülve, hogy ennek mértéke ilyen lesz. Voltak olyan hetei, hónapjai a Manchester United idei szezonjának, amikor jogosan merülhetett fel az a kérdés, hogy Amorim egyáltalán ezt a csonka szezont befejezi-e a csapatnál. A mélypont talán a decemberi-januári időszak volt: az Angliában hagyományosan fontos ünnepi mérkőzéseken három vereség (Bournemouth, Wolverhampton, Newcastle), 0–7-es gólkülönbség a vörösök oldalán, majd bár a Liverpool ellen a bajnokságban, az Arsenal ellen az FA-kupában jött egy szépségtapasz, nem igazán látszott, hogy miként lesz ebből egy jobb bajnoki szereplés. És nem is lett, az utolsó fordulóban az Aston Villa ellen aratott győzelem arra volt elég, hogy a Manchester a 15. helyen fejezte be a Premier League-et, ami azt jelentette, hogy a csapat ismét beállította negatív rekordját helyezésben és szerzett pontokban is, ezúttal már szintet ugorva. 42 pontjuk például magáért beszél, voltak olyan időszakok, amikor ennyi ponttal veszélyben lett volna a Premier League-ben maradás, és igazából most is csak az segítette a manchesterieket, hogy a három feljutó tükörsimán esett ki.

Ezzel párhuzamosan Amorim kommunikációja is váratlan irányokat vett. Meggyőződésem, hogy a tréner részéről részben ösztönös, részben tudatos döntés volt ez a beszéd pozíció. Ten Hag után az őszinte kommunikáció üdítő volt, de helyenként már úgy tűnt, túlzásba vitte ezt az edző, és önellentmondásokba is került. Nem lehet egy hosszabb távú projektet ilyen rapszodikus külső megítélésre építeni, még akkor sem, a hibák felismerése és kimondása fontos.

A MU idei – és itt most a naptári évre gondolok – bajnoki mérkőzéseit nézve lehetett olyan érzésünk, hogy ez klasszikusan olyan szezon, amikor semmi sem jön össze a csapatnak. A Tottenham és a Nottingham elleni idegenbeli, a Wolverhampton és a West Ham elleni hazai mérkőzések mind-mind olyanok voltak, amiken a játék képe alapján járhatott volna pont vagy több egység Amorim gárdájának. Persze ez legyen mondjuk 6-10 pluszpont, és még mindig ott tartunk, hogy alig éri el az ötvenet a gárda. Erre fogni a rossz szereplést tehát önbecsapás lenne, egyértelmű, hogy Amorim középtávon sem tudta igazán átülteni a saját elképzeléseit. Voltak persze változások, többet birtokolta a labdát a Manchester United, kevesebb lövést engedett az ellenfeleknek (bár ebben már a ten Hag-csapat is fejlődött erre az évadra fordulva), de például az látványos volt, hogy a portugál szisztémájában kulcsfontosságú szélsővédő pozícióra egyszerűen nincs meg a megfelelő megoldás, nem véletlen, hogy az egyetlen téli igazolás Patrick Dorgu volt, aki bár persze még bőven fejlődhet a kapu előtti döntéshozatalban, legalább alapszinten érti, hogy mi lenne ebben a rendszerben egy wing back feladatköre. Kilencese szintén nem nagyon van jelenleg a Manchester Unitednek, Rasmus Hojlund borzasztó szezon futott, Joshua Zirkzee nála hatékonyabbnak tűnt, de neki nem teljesen természetes posztja ez, és akkor ott vannak a tízesek, akiknek szintén nagyon komplex feladatai vannak ebben a szisztémában. Bruno Fernandes szerepe alapvetően megkérdőjelezhetetlen itt, de próbálkozott Amorim az előbb említett Zirkzee-vel, Amad Diallóval, Alejandro Garnachóval, Mason Mounttal, sőt még Kobbie Mainoo-val is.

Szakmailag tehát bőven voltak és vannak is kérdések, tavaszra viszont némi gyógyírt jelentett az Európa-liga szereplés. A Real Sociedad elleni sima továbbjutás után heroikus fordítás jött a Lyon ellen, majd teljesen váratlanul a MU simán kiverte a hazai döntőre ácsingózó Athletic Bilbaót, így számukra következett a finálé. Ami nemcsak minden idők egyik legrosszabb színvonalú európai kupadöntőjét hozta, hanem azt is egyértelművé tette, hogy a Manchester United számára ez a nyár valóban klubtörténeti jelentőségű lesz. Egy Európa-liga siker és az azzal járó BL-indulás után tulajdonképpen nem is lett volna annyira negatív az összkép, pedig ennek a klubnak most pont arra van szüksége, hogy szembesüljön azzal, bő tíz esztendő alatt nem egy, hanem két szintet zuhant a csapat. A Manchester United lassan tradícióival együtt sem sorolandó a nagycsapatok közé, és azt az ideát is el kell engedni, hogy itt néhány igazolással javítani lehet a helyzeten. Teljeskörű és sokszor kegyetlen újjáépítésre van szükség, olyanra, amit az Arsenal végig csinált, és ami miatt most minden téren a rivális előtt van.

Csak kérdés, hogy Amorim és az INEOS vezetésével fog-e mindez végbe menni. A portugál szakember szakmaisága továbbra is alkalmassá teheti őt arra, hogy végig vigyen egy ilyen folyamatot, az INEOS kapcsán viszont már lehetnek kérdések. Sir Jim Ratcliffe-ékat ugyancsak messiásként várták a Vörös Ördögök szurkolói, miután a Glazer család ellen folyamatossá váltak a tüntetések. Az INEOS viszont egyelőre szinte csak népszerűtlen döntéseket hozott. Ennek egy része egyébként nyilván jogos volt, és meg is látszik a csapat pénzügyi mérlegén, és az is nyilvánvaló, hogy mind az átigazolások, mind a bértárgyalások terén igyekszik okosabban mozogni a klub. Nincsenek már hirtelen jött, bőven túlárazott igazolások, sőt gyakran részletfizetéssel tárgyal a vezetőség, a bérek terén pedig elmozdultak az alacsonyabb alapbér, magasabb teljesítménybónuszok irányába. Ezzel együtt a jegyárak növelése, a klub dolgozói belépőinek megvágása, a tömeges elbocsátások és Sir Alex Ferguson nagyköveti szerződésének felbontása mind-mind olyan döntésnek tűntek, amelyek kevesebbet hoznak a konyhára, mint amennyire rontják a megítélést. A jövőben ezen az arányon is muszáj lesz javítani.

Ahogy többször kihangsúlyoztam, ez a nyár elképesztően fontos a Manchester United számára. A keret végig csinálhat egy teljes felkészülési időszakot Ruben Amorimmal, és mind az érkezők, mind a távozók terén nagy mozgásra lehet számítani. Olyan játékosok hagyhatják el végleg a csapatot, mint a már a tavaszt kölcsönben töltő Marcus Rashford és Antony, illetve a hírek szerint Jadon Sanchóval sem számolnak már Manchesterben. És ez a sors vár Alejandro Garnachóra, akinek a kapcsolata az Európa-liga döntő után romlott meg végleg Amorimmal (bár már korábban sem volt felhőtlen a viszony). Jonny Evans, Victor Lindelöf és Christian Eriksen távozását (illetve előbbi visszavonulását) már be is jelentette a klub.

A lehetséges érkezőket két csoportba lehet osztani. Vannak olyan posztok, ahol egyszerűen muszáj lenne erősíteni. Ilyen a szárnyvédő, épp azért nagyon furcsa, hogy erre a posztra még csak pletykákat sem hallani egyelőre. És persze a támadósor is erősítésre szorul, oda pedig már be is jelentették Matheus Cunha érkezését. A brazil játékos illeszkedhet Amorim rendszerébe, tízesként és kilencesként is használható, jó mentalitású (igaz, helyenként forrófejű) futballista, aki rögtön egyértelművé tette, hogy a Manchester United játékosa szeretne lenni. A hírek szerint így tett Bryan Mbuemo is, igaz az ő esetét viszont bonyolítja, hogy egykori edzője, Thomas Frank a Tottenham Hotspur trénere lett, és igényt tartana volt játékosára. Elkerülhetetlen a kilences igazolása is, itt a hírek szerint Victor Osimhen és Viktor Gyökeres lehet elsősorban képben, de mindkettejükkel kapcsolatban sok a bizonytalanság, kár lenne egyelőre bármelyik esetben biztos üzletekről beszélni (ezzel párhuzamosan Rasmus Hojlund kapcsán olasz érdeklődésről hallani).

Vannak emellett olyan posztok, ahol elképzelhető lenne az erősítés, de ezen a nyáron minden bizonnyal lesznek fontosabb prioritásuk. Ilyen lehet a kapus és a hatos is, de mindkét oldalon arra lehet számítani, hogy ugyan a rotációba érkezhet játékos, de a status quo nagyjából marad majd.

Tágabb perspektívában pedig az a kérdés, hogy milyen elvek szerint igazolnak majd a Vörös Ördögök. Természetesen minden edzőnek jár a támogatás, Amorim rendszere ráadásul specifikus játékosokat igényel bizonyos posztokon. Ezzel együtt kérdés, hogy érdemes-e teljesen átalakítani a keretet, mert akkor megint csak felmerül majd, hogy mi történik, ha Amorimnak végül távoznia kell. Márpedig egy valami nem áll majd rendelkezésére: türelem. Ősszel komoly fejlődést kell produkálnia játékban és eredményekben is a csapatnak, hogy ne merüljön fel nagyon hamar az edző felelőssége.

Nagy kérdés, hogy a következő szezonban mire lehet számítani a Manchester Unitedtől. Nem lesz nemzetközi kupa, ami az elvégzett munka szempontjából nem lesz rossz, még ha minden más szempontból nem is segít a klubnak (gondolok itt elsősorban a megítélésre, az anyagiakra). A Napoli szezonja bizonyította, hogy nagy előny lehet az a 10-12-vel kevesebb mérkőzés egy bajnoki versenyfutásban. De ahogy említettem, el kell engedni azt az ideát, hogy a Manchester United egy szezonon belül visszakerülhet a csúcsra. Amikor tehát Ruben Amorim a szezon végén azt mondta, a vihar után jönnek majd a szép napok, akkor minden bizonnyal hosszabb távra gondolt. A következő szezonban az európai kupaindulás kiharcolása lehet a reális cél.