Verstappen is reagált Horner menesztésére

Max Verstappen köszönetet mondott a távozó csapatfőnöknek (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Formula–1-ben szereplő Red Bull Racing felmentette munkája alól Christian Hornert. A csapatfőnök menesztésére a négyszeres világbajnok Max Verstappen is reagált.

Christian Horner menesztése mindenkit meglepett a Formula–1-ben, hiszen két évtizeden keresztül vezette a csapatot. Az 51 éves szakember alatt a Red Bull igazi élcsapattá vált, konstruktőri világbajnoki címet hatszor, míg egyéni vb-címet nyolc alkalommal nyert az istálló. Max Verstappen a közösségi médiában mondott búcsúzott, s mondott köszönetet az együtt elért sikerekért.

Az első futamgyőzelmemtől kezdve a négy világbajnoki címig hihetetlen sikereket értünk el együtt. Emlékezetes versenyeket nyertünk és számtalan rekordot döntöttünk meg. Köszönök mindent, Christian!

– írta Instagram-bejegyzésében.

A történtekkel kapcsolatban Max Verstappen menedzsere, Raymond Vermuelen is nyilatkozott.

A Red Bull vezetősége előzetesen tájékoztatott minket a döntésről. A döntés okairól a Red Bullnak kell tájékoztatást adnia. Mi továbbra is a sportra koncentrálunk, a jobb teljesítmény elérésére törekszünk, hogy visszatérhessünk a csúcsra.

Ezt olvasta már?