Crosby lett a Penguins történetének legeredményesebb hokisa, Marchand-t ünnepelték Bostonban
)
A 38 éves klasszis a Vancouver Canucks elleni összecsapáson (5–1) ütött góljával karrierje 1896. pontját szerezte a klub színeiben, amivel megelőzte a legendás Mario Lemieux-t. Igaz, a háromszoros Stanley-kupa-győztes csatár több mint 500 meccsel többet játszott, mint elődje – Crosby 1539, Lemieux 1022 találkozó alatt érte el ezt a számot.
Az előző játéknap legérzelemdúsabb eseménye Bostonban játszódott le, ahol először lépett jégre ellenfélként Brad Marchand, aki 16 évet játszott a helyi Bruinsban. A csatárt az első harmadban egy külön videóösszeállítással köszöntötték, a közönség pedig állva, ovációval és vastapssal fogadta. A játékos sírva üdvözölte korábbi szurkolóit, majd két gólpasszal járult hozzá jelenlegi együttese, a címvédő Florida Panthers 4–3-as sikeréhez.