Hirdetés

Max Verstappen: Túl sok pontot veszítettünk, reálisnak kell lennünk

Verstappent meglepi, hogy még matematikailag van esélye a vb-címre - Fotó: IMAGO
A négyszeres világbajnok pilóta úgy véli, ő és a Red Bull „nem voltak elég jók” a 2025-ös Forma-1-es világbajnoki címért folytatott küzdelemben.
Hirdetés

Verstappen három futammal a szezon vége előtt a harmadik helyen áll az összetettben, 49 ponttal lemaradva a listavezető Lando Norristól.

Verstappen legnagyobb hátránya a szezon közepén alakult ki, amikor Norris és McLaren-es csapattársa, Oscar Piastri átvették a vezetést a bajnokságban.

Hirdetés

Azonban Monzától kezdve, amikor a Red Bullnak végre sikerült megtalálnia a megfelelő padlókonfigurációt a holland klasszis autójához, Verstappen pedig visszatért az élmezőnybe, az utolsó hét futamon három győzelmet és négy dobogós helyezést szerezve.

A Sao Paulo-i Nagydíj után, ahol Max a 17. helyről indulva harmadikként ért célba, kijelentette, hogy már nem vesz részt a bajnoki címért folytatott harcban, annak ellenére, hogy egy pilóta még maximálisan 83 pontot szerezhet a szezon végéig.

Túl sok pontot veszítettünk már a szezon elején és közepén. Szóval meglepő, hogy még mindig versenyben vagyunk a világbajnoki címért, de realistának kell lennünk. Az egész szezon során egyszerűen nem voltunk elég jók, de mindent megteszünk a kampány végéig, hogy további sikereket érjünk el és még több versenyt nyerjünk. Ez a célunk

Hirdetés

– magyarázta Max a Sky Sports F1-nek.

Legfrissebb videók
Hirdetés