„Mbappé nem méltó a kapitányi karszalagra" – vallja a korábbi világ- és Európa-bajnok középpályás

Éles kritikával illette honfitársát Emmanuel Petit az Európa-bajnokságon eddig mutatott gyenge teljesítménye miatt.

Emmanuel Petit a francia válogatottal 1998-ban világbajnoki, míg 2000-ben Európa-bajnoki címet szerzett, nem mellékesen hatvanháromszor szerepelt a nemzeti csapatban. A minap az NTV német televíziónak adott interjújában elmondta, hogy Kylian Mbappé az Európa-bajnokság kezdete óta nincs a helyzet magaslatán, illetve, hogy nincs jó fizikai állapotban, ami elsősorban a törött orrának következménye is.

Petit szerint a Portugália elleni negyeddöntőben hatvan perc után le kellett volna cserélni, nem méltó a csapatkapitányi karszalagra, mert nem vállal elég felelősséget a pályán, majd hozzátette:

„Kedden az elődöntőben csak azért játszik majd, mert az ellenfelet Spanyolországnak hívják, máskülönben a kispadon hagytam volna."

Abban aligha lehet vitatkozni, hogy a nemrég a Real Madridba igazoló francia csatár alulteljesít a kontinenstornán, elvégre eddig húsz kapuralövésből mindössze egyetlen gólt szerzett, azt is tizenegyesből.

Ezt olvasta már?