Még ma is a sportriporter veszi neki a stoplis cipőket: válogatott focista lett Horti Gábor lánya
)
Szombathely — Horti Gábor (57) számos focimeccsről közvetített kommentátorként, a legnagyobb örömet azonban lánya, a felnőttválogatott Boglárka (22) találkozói jelentik számára.
Az egyedi, humoros stílusával ismertté vált sportriporter – akit a tévénézők hosszú ideig a Sportklubon hallhattak, jelenleg pedig a Pesti TV-n vezet műsort – a mai napig rendre a lelátón szorít a Haladás-Viktória FC-t erősítő lányának.
)
– Tízévesen már fiúk között focizott, emlékszem, az első edzésen öngóllal nyitott, és sírva vittem haza, de nem adta föl – mondta a sportriporter. – A mai napig kint vagyok a meccsein, sosem voltam viszont az a pálya szélén ordibáló szülő. Egy ilyen eset volt, amikor meg kellett védenem, miután az egyik szülő bekiabálta a fiának, „csapd már be, az csak egy lány”. Akkor nem fogtam vissza magam.
Apaként nagyon büszke lánya küzdőszellemére – a tehetséges védő három térdműtéten esett át, 19 évesen karrierje is veszélybe került, mára azonban újra válogatottformában játszik, s a múlt heti, szlovákok elleni Eb-selejtezőn (1-2) is kerettag volt.
)
(Ez is érdekelheti: Brutális összeg: soha ennyit nem fizettek még női focistáért)
– Példaértékű az az akarat, alázat, amit a rehabilitáció alatt mutatott, egy igazi harcos – fogalmazott Horti.
Boglárka mindig számíthatott édesapja támogatására és jó tanácsaira.
– Sosem erőltette a focit, viszont végig támogatott. Az első focicipőmet is tőle kaptam, a cipővásárlás azóta is hagyományosan közös program – árulta el. – Kislány voltam, amikor sokat közvetített, de azért emlékszem, hogy nem az a tipikus kommentátor volt, ami nekem nagyon tetszett. Mindig büszke vagyok rá, ha valahol hallgathatom
Gyógytornásznak készül
Horti Boglárka Szombathelyen gyógytornásznak tanul, s az egyetem mellett focizik.
– Furcsa, de tulajdonképpen a sérüléseimnek köszönhetem, hogy megtaláltam, amit tanulni szeretnék. Akkor az FTC-ben játszottam, Guti Réka fizioterapeutának pedig nem lehetek eléggé hálás, én is szeretnék majd hozzá hasonlóan segíteni a visszatérésért dolgozó sportolókon – árulta el a focista.