Megvan a téli olimpia második, doppinggal lebukott sportolója
)
A játékok doppingellenes programját a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nevében felügyelő Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) megerősítette, hogy Kaminszka tesztje pozitív lett egy anabolikus androgén szteroidra és két stimulánsra, amelyek szerepeltek a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tiltólistáján.
Az ukrán a pekingi versenyen a női sprintben, a 10 kilométeres klasszikusban és a 4x5 kilométeres váltóban indult, de nem sikerült dobogóra jutnia. Már csak egyetlen versenye, a vasárnapi 30 km-es tömegrajtos lett volna hátra, de felfüggesztették, valamint eltiltották a versenyzéstől, edzéstől, vagy bármilyen tevékenységtől, így ezen már nem fog indulni.
A 34 éves sportoló természetesen fellebbezhet a Sportdöntőbíróság (CAS) doppingellenes bizottságánál, és kérheti a B minta elvégzését is. Kaminszka Fehéroroszország színeiben a 2014-es szocsi és a 2018-as pjongcshangi téli olimpián is indult, de 2018 júniusában Ukrajnát választotta.
Ő a második sportoló, akinek a doppingtesztje pozitív lett a játékokon. Hosszein Szaveh Shemshaki iráni alpesi sízőt múlt szerdán (február 9-én) függesztették fel ideiglenesen, miután dehidroklorometil-tesztoszteront találtak a szervezetében. A WADA által akkreditált pekingi laboratórium azóta megerősítette az anyag jelenlétét Saveh Shemshaki B mintájában, az ITA pedig doppingvétséget állapított meg.
Kaminszka nem vitatta az ideiglenes felfüggesztését, de azt kérte, hogy az ügyet utalják a CAS doppingellenes bizottsága elé. Az orosz műkorcsolyázó, Kamila Valijeva annak ellenére versenyezhet, hogy a szervezetében szintén tiltott szerre bukkantak. Még mindig kérdés, mi lesz a sorsa, de a fiatal sportoló indulhat női egyéniben, és nagy valószínűség szerint dobogón fog végezni, ahogy a csapatban is, aminek az éremátadó ünnepségét azóta sem tartották még meg.