Megvan az utód? Őt nevezik ki az olasz sztárcsapatnál

A horvát Igor Tudor lehet az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Lazio új vezetőedzője – írja a Football Italia.

A portál több forrásra hivatkozva azt írja, hogy a római gárda 18 hónapos szerződést (egy év további opcióval) ír alá Tudorral, aki legutóbb a francia Marseille vezetőedzője volt, de dolgozott már Olaszországban, az Udinese és a Verona kispadján is ült, a Juventusnál pedig volt másodedző. Játékosként pedig majdnem egy évtizedig erősítette a torinói sztárcsapatot, egy rövid sienai kölcsönjátékkal.

Korábban megírtuk, Maurizio Sarri vezetőedző a héten mondott le a Lazionál. A klub a BL-ben a Bayern München ellen búcsúzott a nyolcaddöntőben, míg a bajnokságban csupán a 9. helyen szerénykedik.

A 45 éves Tudor egyébként csak a hétvégi, Frosinone elleni bajnokit követően venné át az irányítást. Szombaton még a korábbi segédedző, Giovanni Martusciello vezetésével nyerne a Lazio.

A napokban több nevet is bedobtak, mint lehetséges Sarri-utód: Tommaso Rocchi, Miroslav Klose és Christian Brocchi. Úgy fest, nem közülük került ki a befutó.

EZT OLVASTA MÁR?