Arteta a Real Madrid kiejtéséről: Megmutattuk, hogy bármelyik ellenféllel fel tudjuk venni a versenyt

Mikel Arteta, az angol Premier League-ben szereplő Arsenal menedzsere sajtótájékoztatót tartott az Ipswich Town elleni bajnoki előtt.

Mikel Arteta az Ipswich Town elleni bajnoki előtt kijelentette, hogy hiába a Bajnokok Ligája-bravúr, a csapatának a Premier League-ben is fel kell javítania a teljesítményét. Mint ismert, az „ágyúsok” két bajnoki óta nyeretlen, s vészesen közelít mögöttük az öt bajnoki óta veretlen Newcastle United.

A prioritásunk most az, hogy megnyerjük a Premier League-mérkőzéseket. Sokkal jobb pozícióban voltunk, de az utóbbi két döntetlent rendesen megváltoztatta ezt. Gratulálunk a Newcastle formájához, nekünk viszont fel kell javítani a játékunkat, és el kell kezdenünk nyerni

– idézte az arsenal.com a spanyol menedzsert, aki a Paris Saint-Germain elleni BL-párharcról is beszélt.

„Jobban szeretem, ha a visszavágót hazai pályán játsszuk, de ez van. Meg kell néznünk, hogy milyen lehetőségeket és előnyöket kínál ez a helyzet. Ha nézték a tegnapi meccseket, akkor tisztán látták, hogy az európai kupákban a visszavágók mindig őrületesek” – tett hozzá, majd röviden a Real Madrid kiejtéséről is beszélt.

Megmutattuk, hogy bármelyik ellenféllel fel tudjuk venni a versenyt. A következő lépés az állandóság. Ezt a szintet megmutattuk a Bajnokok Ligájában, most pedig az Ipswich vár ránk.

EZT MÁR OLVASTA?