Mikel Arteta a Chelsea elleni meccsről: Ez inkább egy csatára emlékeztetett
1–1-es döntetlent játszott egymással a Chelsea és az Arsenal a Premier League-ben, vasárnap kora este. A vendégek vezetőedzője, Mikel Arteta vegyes érzelmekkel nyilatkozott a mérkőzés után.
Az első perctől kezdve érezni lehetett, hogy mekkora a tét, mindkét csapat mindent beleadott az összes megmozdulásba. Az első percekben ez inkább egy csatára emlékeztetett. Sok volt a játékmegszakítás és a játékvezetői beavatkozás. Caicedo kiállításának pillanatától le kellett volna rendeznünk a mérkőzést. Megvolt rá a lehetőségünk, de nem éltünk vele, mert rögtön az első akcióból kaptunk egy szögletet, majd egy gólt. Ezt követően érzelmileg felül kellett kerekednünk ezen a helyzeten
– mondta a spanyol szakvezető, aki nagyra értékelte csapata erőfeszítéseit. Ennek pedig meg is lett az eredménye, még akkor is, ha csak egy ponttal távoztak a Stamford Bridge-ről.
Hiányzott belőlünk a türelem és a minőség bizonyos pillanatokban. Csalódott vagyok, hogy nem szereztük meg a győzelmet, a csapat ugyanakkor a tőle telhető legjobbat nyújtotta, és lőtt egy nagyszerű gólt. Mindent figyelembe véve, ami ezen a héten történt, azt hiszem, pozitív hetet zártunk
– zárta gondolatait Arteta.
Az Arsenal öt pont előnnyel rendelkezik a második helyezett Manchester City, és hat pontos fórral a harmadik Chelsea előtt a tabellán.