„Mindig erős voltam” – Ádám Martin a nehéz időszakról, a közelgő visszatérésről és a sörkészítés előnyéről

Láttunk egy vidám werkfilmet a sörkészítés folyamatáról. Ezek szerint élvezte a forgatást?
Igen! – vágta rá Ádám Martin.

Holott nem szeret szerepelni…
Valóban nem, de be kell vallanom, ezt kifejezetten élveztem. Úgy vagyok vele, ha valamibe belekezdek, abból akkor sülhet ki jó, ha közben jól érzem magam a bőrömben. Ez esetben ez mindvégig megvolt.

Emlékszik arra, mi volt az első reakciója, amikor menedzsere, Papp Gábor jelezte, hogy a nevét és az arcát kellene adnia egy sörhöz?
Már tavaly is volt egy megkeresésünk egy másik cégtől, és bármennyire megtisztelő volt, hogy rám gondoltak, nem éreztük úgy, hogy abba bele kellene vágnunk. Ezúttal viszont igen, az első perctől azt éreztem, hogy ezt valóban nekem akarják csinálni, nem is hezitáltunk sokat. Megtörtént a hivatalos kapcsolatfelvétel, aztán folyt minden a maga medrében.

Szó szerint… Elégedett a „végeredménnyel”?
Abszolút! Nem akartuk túlspilázni a dolgot, arra mentünk rá, hogy egyszerű, de finom legyen.

Volt elképzelése arról, milyen ízvilágot szeretne?
Közösen találtuk ki azok után, hogy szinte az összes sört végigkóstoltuk a hűtőből. Innen nézve nem baj, hogy nem egy müzligyártó keresett meg…

Álszent kérdés: miért Viking a neve, miért nem, mondjuk, Hókuszpók?
Az is lehetett volna… Azért a Viking közelebb áll hozzám. Amikor Gabival arról beszéltünk, mi legyen a neve, adta magát a Hungarian Viking. A légiósként töltött éveim alatt Dél-Koreában és Görögországban is hívtak így, arról nem szólva, hogy idehaza is sokan azt mondják, úgy nézek ki, mint egy viking. Szóval, nem volt olyan bonyolult a névválasztás.

Örömmel tapasztalom, hogy a kedélyállapota kitűnő. No de hogy van az augusztus végén műtött térde?
Köszönöm, egyre jobban. Már a pályán edzhetek, futhatok, labdázhatok – ilyen hosszú kihagyás után nekem már ez is nagy boldogság. Teljes értékű munkát ugyanakkor még nem végezhetek, addig vagyok a csapattal, amíg tart a bemelegítés és a cicázás, utána külön gyakorlok. A lényeg az, hogy jól haladok, de elkapkodni semmit nem akarok, játékról csak jövőre lehet szó. A terv az, hogy a januári felkészülést már a csapattal dolgozom végig, hiszem, hogy ez így is lesz. Egy biztos, nagyon hiányzik már a foci!

Akkor a közeljövőben még a futballé lesz a főszerep, a söripar még várhat, ugye?
Néhány évig még a játékra helyezném a hangsúlyt, igen.

Ha azt mondom, augusztus harmadika, beugrik valami?
Ha jól sejtem, aznap játszottunk Kisvárdán – én akkor léptem pályára legutóbb. Rég volt… Hosszú út van mögöttem, de igyekszem minél kevesebbet a múltra gondolni, sokkal inkább arra koncentrálok, ami előttem van.

Egy kérdést engedjen meg a múlttal kapcsolatban: mi volt a legnehezebb az operáció óta eltelt hetekben, hónapokban?
Az eleje! Amikor hazamentem a kórházból, csak feküdni tudtam, az a tíz-tizenkét nap kemény volt. A gyógytorna már felüdülést jelentett ahhoz képest. Ahogy telt az idő, úgy lett egyre jobb minden, ma már tényleg jól érzem magam. Ott lehetek a pályán, amire mindig is vágytam.

Szokták mondani, ami nem öl meg, az megerősít.
Engem speciel nem erősített meg. Én mindig erős voltam, mentálisan és fizikálisan egyaránt. Úgyhogy ezen a téren nem változott semmi.

Volt egyáltalán jó oldala ennek az időszaknak?
Az, hogy többet lehettem a családommal. Ennél több pozitívum nem jut eszembe. Ja, de: csináltunk egy jó sört! Ezt nem azért mondom, mert jól hangzik, csakugyan a hasznomra vált, hogy a rehabilitáció mellett volt valami, ami lefoglalt, ami elterelte a gondolataimat. Ráadásul remek társaságba kerültem, ami tovább javította a hangulatomat.

Egy-két tavaszi gól csak fokozná, nemde?
Jó lenne már ott tartani! Ma még úgy vagyok vele, legyek egészséges, ne legyenek fájdalmaim, a többi meg majd jön magától. Persze azt remélem, hogy gyorsan formába lendülök és az erőnlétemet is visszanyerem. Ehhez meccsek kellenek, ezért is bízom abban, hogy a téli edzőmérkőzéseken már számolhat velem Bognár György.

Mit vár az idény második felétől?
Amit az előző évben elértünk, jó lenne megismételni. Ha a bajnokságban dobogón zárnánk, és megint eljutnánk a kupadöntőig, azt szerintem mindenki aláírná most Pakson. S ha ezzel a magam módján, hét-nyolc gólt pötyögtetve hozzá tudnék járulni, azzal a személyes célom is teljesülne.

Valami azt súgja, egy távlati cél is lebeg a szeme előtt.
Nem vagyok már fiatal, de vannak még álmaim, amiket szeretnék megvalósítani labdarúgóként. Számomra mindig hatalmas megtiszteltetés és öröm volt a válogatottban játszani, nem titkolom, szeretném még magamra ölteni a címeres mezt. Tisztában vagyok azzal, hogy ehhez sok mindennek össze kell jönnie, főleg annak a formának, amivel kiérdemlem a meghívót, de azon leszek, hogy ez ne rajtam múljon.

Van mibe kapaszkodnia: eddigi karrierje során már nem egyszer bizonyította, hogy a nehéz helyzetből is talpra tud állni.
Ez így van. Szerintem évekkel ezelőtt nem sokan hitték volna, hogy válogatott futballista leszek, ma már mégis huszonnyolcszoros válogatottnak vallhatom magam. Azok után, hogy Marco Rossi először bizalmat szavazott nekem kétezer-huszonkettő márciusában, nem sok meccset hagytam ki tavaly októberéig. Úgy vélem, erre büszke lehetek. Nekem a nemzeti együttes szent, ezért is motivál, hogy ismét a tagja lehessek. A pályafutásomból alighanem már több eltelt, mint amennyi még hátravan belőle, de azt az érzést, amit a válogatottság ad, nagyon szeretném még átélni.

Az elején említett werkfilm azzal indul, hogy a tavalyi Európa-bajnokságon megkérdezik öntől, emlékszik-e arra, az előző Eb idején mit csinált, mire rávágja, hogy otthon sörözött…
Füllenthettem volna, de őszinte fickó vagyok, ha így volt, miért mondanék mást?

Nincs is ezzel baj, sőt! Csupán oda szerettem volna kilyukadni, mit szólna ahhoz, hogy ha a következő Európa-bajnokságon sem otthon sörözne?
Messze van még kétezer-huszonnyolc, egyelőre a következő lépésre koncentrálok, és azon vagyok, hogy a tavaszt sérülésmentesen, minél sikeresebben zárjam.

FŐSZEREPBEN: ÁDÁM MARTIN…