A világbajnok Marc Márquez óriásit bukott, Aldeguer karrierje első sikerét aratta a MotoGP-ben – VIDEÓ
)
A király kategória 27 körös versenyének rajtja után az élről induló olasz Marco Bezzecchi gyatrán rajtolt, visszaesett a hatodik helyre, majd néhány kanyar után rendkívül meggondolatlanul igyekezett előre törni és hátulról belehajtott a MotoGP immár hétszeres világbajnokának hátsó kerekébe. Az ütközés után mindkét versenyző hatalmasat bukott, de igazán Marquez járt rosszul, aki olyan szerencsétlenül esett a jobb vállára, hogy – az előzetes vizsgálatok alapján – eltörte a kulcscsontját. A spanyol sztár vélhetőleg továbbra sem zárta a szívébe az Indonéz Nagydíjat, melyen négyszer indult, de még egyszer sem tudott célba érni.
Márquez csapata, a Ducati a verseny után közleményt adott ki, amelyben jelezte, a kiváló versenyző már vasárnap este Spanyolországba utazik. „A mai ütközésben Marc Márquez jobb kulcscsontja sérült meg. A spanyol versenyző ma este Madridba utazik, ahol további vizsgálatokat végeznek majd rajta és azokat követően döntenek az orvosok a kezelése módjáról” – írta az olasz csapat motorosáról, aki 2020-ban a szezon első versenyén a jobb felkarját törte el, melyet többször is műteni kellett. „Nem ez a legjobb módja egy világbajnoki cím ünneplésének” – mondta kissé keserűen Márquez a pálya mellett elvégzett vizsgálatok után. – „Marco Bezzecchi odajött hozzám és elnézést kért. Sajnos ilyen esetek néha előfordulnak, van, hogy én követek el ilyen hibát, van, hogy más. Az biztos, hogy nem szándékosan tette, de tisztában van vele, hogy ő hibázott.”
MASSIVE CRASH FOR BEZ AND @marcmarquez93 💥
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) October 5, 2025
Thankfully both are walking away 👀#IndonesianGP 🇮🇩 pic.twitter.com/hqM7sKqVV0
A futam első tíz körében a szintén spanyol Pedro Acosta vezetett, majd később a Gresini 20 éves újonc motorosa, Aldeguer átvette a vezetést és végül nagy fölénnyel győzött, megszerezve ezzel karrierje első futamgyőzelmét.
Moto2-ben a pontversenyben második helyen álló brazil győzött fölényesen a listavezető spanyol Manuel Gonzalez előtt, míg a Moto3-ban a vb-éllovas spanyol Jose Antonio Rueda diadalmaskodott.
An unforgettable victory in #MotoGP for @aldeguer54 with @37_pedroacosta and @alexmarquez73 on the podium 🔥#IndonesianGP 🇮🇩 pic.twitter.com/qo6XQWHyAL
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) October 5, 2025
Beautiful scenes 🥹 @aldeguer54#IndonesianGP 🇮🇩 pic.twitter.com/VCeFlOM5uL
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) October 5, 2025