Szettelőnyről veszítették el a döntőt Stollárék Pekingben
A magyar-japán kettős a negyeddöntőben Babos Tímeát és a brazil Luisa Stefanit búcsúztatta, majd a pénteki elődöntőben játék nélkül jutott túl a visszalépett Priscilla Hon, Karolína Muchová ausztrál-cseh kettősön.
A fináléban a második helyen kiemelt olasz pár volt az esélyes, a mérkőzés elején viszont mindkét kettős magabiztosan hozta saját adogatását. Stollárék aztán a rivális 4:3-as és 5:4-es vezetésénél is nehéz helyzetbe kerültek, két szettlabdát is hárítaniuk kellett, ami sikerült nekik. A szett rövidítésben dőlt el, amiben a magyar, japán kettős remekül játszott és magabiztosan teljesítménnyel került játszmaelőnybe.
Amilyen jól zárult a nyitószett, olyan rosszul kezdődött Stollárék szempontjából a második, ugyanis Erraniék azonnal brékelni tudtak, majd rendkívül meggyőző tenisszel meneteltek az egyenlítés felé, amelyet egy újabb brékkel értek el.
A pekingi tornagyőzelemről ezek után döntő rövidítés határozott, amelyben a magyar, japán duó nem tudott megújulni, minden adogatását elveszítette, s végül az olaszok 1 óra 37 perc játék után diadalmaskodtak.
A 26 éves Stollár így az élvonalnak számító WTA Touron továbbra is öt trófeával büszkélkedhet párosban, Budapesten 2018-ban, 2021-ben, 2023-ban és 2024-ben, a hollandiai s'Hertogenbosch-ban pedig idén júniusban diadalmaskodott. A mostani volt a hetedik elvesztett döntője.
Eredmény, páros, döntő:
Sara Errani, Jasmine Paolini (olasz, 2.)–Stollár Fanny, Kato Miju (magyar, japán) 6:7 (1–7), 6:3, 10–2 – döntő rövidítés