Hirdetés

Pető Tamás: Katasztrofális fizikai állapotban vettem át a csapatot...

A Videoton négy mérkőzés óta nyeretlen (Fotó: vidi.hu)
A Videoton négy mérkőzés óta nyeretlen (Fotó: vidi.hu)
Vasárnap a labdarúgó NB II 15. fordulójában a Videoton FC Fehérvár 2–2-es döntetlent játszott a Budafokkal. Noha Pető Tamás együttese kétgólos előnyben volt, a hazaiak a hajrában egyenlíteni tudtak. Az 51 éves szakember azt mondja, mentálisan és fizikálisan is rendbe kell hozni a játékosait.
Hirdetés

A lefújás után a Videoton vezetőedzője, Pető Tamás hangsúlyozta: „az a csapat, amelyik idegenben két gólt tud rúgni, de nem nyeri meg a mérkőzést, annál mélyebb problémák vannak."

Hirdetés

Játszottunk egy tökéletes első félidőt, végig uraltuk a mérkőzést, a második félidőben mégis a kapusunknak köszönhetjük, hogy megmentett minket több góltól. Ezt a meccset meg kellett volna nyernünk. Katasztrofális fizikai állapotban vettem át a csapatot, két hét alatt ennyit tudtunk javítani, de 50 perc után az összes játékos elfogyott az erejével. Még ötöt kellett volna cserélnem, annyira elfáradt a végére minden játékos" – nyilatkozta a klubhonlapnak, majd hozzátette, a második félidőben nagyon jól játszott a Budafok, ugyanakkor ehhez az is kellett, hogy csapata elfáradjon.

Látszott, hogy az ellenfelünk jó állapotban van, 0–2 után is volt veszély a játékukban. Azonban az, hogy tíz másodperccel a vége előtt egy ellenfél térfeléről felívelt labdát nem tudtunk levédekezni, az a válogatott legutóbbi meccsére hajazott. Erre kívülről nem lehet hatni, a pályán kell megoldani ezeket a szituációkat. Remélhetőleg lesz egy jó felkészülésünk, ami után ezeket a meccseket meg fogjuk tudni nyerni. A tudás megvan, de mentálisan és fizikálisan rendbe kell hozni a játékosokat.

Hirdetés

A bajnokság állása

Legfrissebb videók
Hirdetés