Nehéz ellenfeleket kapott Magyarország az Európa-bajnokságon
)
Az olasz Alessandro Chiappini irányította magyarok - akik sorozatban hatodszor, összességében huszadszor jutottak ki a kontinensviadalra - az európai rangsor 16. helyezettjeként az ötödik kalapból várták a szombati, Bariban rendezett sorsolást, amelyen a törökökön kívül a lett, valamint az egyaránt világbajnoki résztvevő lengyel, német és szlovén együttessel kerültek azonos hatosba. Az is a sorsoláson dőlt el, hogy a nemzeti csapat az isztambuli csoportban játszik majd. (MTI)
A négy házigazda még a sorsolást megelőzően egy-egy ellenfelet választott maga mellé: a cseheknek az osztrákokra, a törököknek a lettekre, a svédeknek a montenegróiakra, míg az azerieknek a portugálokra esett a választásuk. Ezt követően kezdődtek a valódi izgalmak, a csapatokat a házigazda országok egy-egy képviselője - köztük az azeri Ajsan Abdulazimova, a Vasas Óbudával ötszörös magyar bajnok és kupagyőztes center - húzta ki.
A magyaroknak - akárcsak a tavalyelőtti Eb-n - ezúttal sem volt szerencséjük, ugyanis az öt ellenfélből négy ott volt a nemrég zárult világbajnokságon: a törökök ezüstérmesek voltak a vb-n, a lengyelek a negyed-, a szlovénok és a németek a nyolcaddöntőben búcsúztak.
A kontinenstorna augusztus 21. és szeptember 6. között lesz, a végjátéknak otthont adó Isztambulon kívül Bakuban, Göteborgban és Brnóban. A csoportokból az első négy jut a nyolcaddöntőbe.
A magyarok legutóbb nyert meccs nélkül az utolsó helyen zárták az Eb-t.
A női Európa-bajnokság csoportbeosztása:
A csoport (Isztambul): Törökország, Lettország, Lengyelország, Németország, Szlovénia, MAGYARORSZÁG
B csoport (Brno): Csehország, Ausztria, Szerbia, Ukrajna, Bulgária, Görögország
C csoport (Baku): Azerbajdzsán, Portugália, Hollandia, Belgium, Románia, Spanyolország
D csoport (Göteborg): Svédország, Montenegró, Olaszország, Franciaország, Szlovákia, Horvátország
Bariban a nőivel egyidőben a férfi Európa-bajnokság csoportjait is kisorsolták. A férfiak kontinensviadala szeptember 9. és 27. között lesz négy olasz város - Nápoly, Modena, Torino és Milánó - mellett Várnában, Tamperében és Kolozsváron.