A Real Madrid javított az Atlético elleni fiaskó után
,fit(700:467))
A La Liga 8. fordulójának rangadóján a Real Madrid a Villarrealt látta vendégül. Míg a madridiak a második, addig a vendégek a 3. pozíciót foglalták el a tabellán a hétvégét megelőzően.
Mindkét csapat játszott hétköznap a Bajnokok Ligájában. A Real a Kajrat Almatit győzte le idegenben, míg a Villarreal a Juventusszal játszott döntetlent hazai pályán.
Fáradt csapatokat láthattak a nézők
Az első félidőben jól látszódott, hogy komoly terhelés alatt vannak a játékosok, hiszen nem volt nagy iram, kevés volt a helyzet. A vendégek nem sokat mutattak abból, miért szerepelnek eddig olyan jól a bajnokságban. De a Realon sem látszódott a motiváció, hogy a játékosok ki akarják javítani az egy héttel korábbi Atlético elleni csúfos, 5–2-es vereséget.
A szünetben a Villarreal kettőt is cserélt, ami teljesen érthető az első félidei teljesen passzív játék után. Lehet, hogy nem is állt össze teljesen a csapat még, hiszen Vinícius Junior a 47. percben előnyhöz juttatta a Real Madridot (1–0).
Mbappé zsinórban 7. madridi tétmeccsén is eredményes
Bő 20 perccel később büntetőhöz jutott a Madrid. Vinícius Junior pedig megszerezte saját maga és csapata második találatát (2–0). Kellett egy kis szerencse is a gólhoz, mert Tenas közel volt ahhoz, hogy kivédje a 11-est.
A Villarreal viszont nem esett össze. Négy perccel a brazil játékos gólja után ugyanis jött a szépítés. Georges Mikautadze révén zárkóztak a vendégek a hazaiakhoz (2–1).
A egyenlítési remények viszont nem éltek sokáig. A 77. percben Mourino megkapta második sárga lapját, a 81. percben pedig Kylian Mbappé lőtte be a Real harmadik találatát. A francia támadó továbbra is elképesztő formában játszik. Mbappé a hétközi BL-meccsen három gólt szerzett, és zsinórban 9. tétmeccsén volt ezzel a góllal eredményes - válogatott mecseket is beleszámítva.
A Real Madrid 3–1-re nyert és átvette a vezetést a táblázaton. A Villarreal második vereségét szenvedte el a bajnokságban.