„Nem lenne joga itt lenni” – Fucsovics Márton is megszólalt Novak Djokovics ügyéről: szerinte kivételeznek az oltásellenes szerbbel
)
Míg minden más résztvevőtől megkövetelték a vakcinát, addig a 34 éves szerb azzal védekezett, hogy kétszer elkapta a Covid–19-et – legutóbb decemberben –, így ő védett. Elképesztő kálvária után hétfőn beengedték a 20-szoros Grand Slam-győztest Ausztráliába, de ez a játékostársak többsége igazságtalannak tartja.
A tornán szintén induló, Fucsovics Márton szerint az oltatlan Djokovicsnak annak ellenére sem lehetne részt vennie a tornán, hogy jelenleg ő a sportág első számú teniszezője.
– Nem szabad elmenni amellett, ami most a világban zajlik – mondta az M4-nek Fucsovics. – Az embereknek az egészségük a legfontosabb, és vannak szabályok, amiket már hónapokkal ezelőtt ismertettek, nevezetesen, hogy mindenkinek be kell oltatnia magát, ő pedig ezt nem tette meg. Ebből a szempontból szerintem Djokovicsnak nem lenne joga Melbourne-ben tartózkodni. A tenisztársadalomban egyértelműen negatívan fogadták, hogy Novak itt lehet Ausztráliában.
)
A világranglistán 38. magyar teniszező véleményét felkapta a nemzetközi sajtó, többek között az angol Daily Mail is közölte. Fucsovics állapontját osztja a korábbi világelső spanyol Rafael Nadal is.
– Ő meghozta a döntését, persze mindenki szabadon határoz önmagáról, de ennek vannak következményei – nyilatkozta a kétszeres olimpiai bajnok spanyol. – Persze nekem sem tetszik az, ami most történik. Egyfelől sajnálom, ugyanakkor hónapok óta tudatában volt annak, hogy mik a feltételek, és ez így nem igazságos.
Taróczy Balázs korábbi Grand Slam-győztes teniszező úgy véli, a szervezők is hibáztak, amikor külön engedélyt adtak Djokovicsnak, túlságosan is azt akarták, hogy a szerb ott legyen a tornán.
– Egy biztos: olyat nem lehet csinálni, hogy egy versenyen a résztvevők egy részétől megkövetelnek valamit, ami másokra meg nem vonatkozik – mondta az Inforádiónak Taróczy. – Ez olyan, hogy az egyik játékos szerválhat kettőt, ahogyan megszoktuk, míg valakinek azt mondjuk, neked csak egy szervád van. Ez nonszensz.
)
Taróczy szerint Djokovics valószínűleg rosszul jön ki az ügyből, megítélésén sokat ronthat ez az egész história. A történethez tartozik, hogy Alex Hawke bevándorlásügyi miniszter még dönthet úgy, hogy visszavonja a szerb vízumát, s akkor Djokovics mégsem léphet pályára Melbourne-ben.
(Kapcsolódó: Djokovics szabadlábon, több százan ünnepelték a kiszabadulását – A rendőrséggel is összecsaptak a rajongók – fotók, videók)
Politikai ügy lett az esetből
Kedden telefonon egyeztetett Novak Djokovics ügyében Scott Morrison ausztrál és Ana Brnabics szerb miniszterelnök. Az európai politikus azt sürgette, hogy bánjanak méltó módon honfitársával, és biztosítsanak megfelelő körülményeket számára az edzéshez. A miniszterelnökök megállapodtak abban, hogy összeköttetésben maradnak az ügy kapcsán.