Neymar cáfolja, hogy rosszul érzi magát a szaúdiaknál, mégis visszatérhet korábbi csapatához
)
Augusztus közepén vált hivatalossá, hogy Neymar minden idők legjobban kereső labdarúgója lesz, és két idény alatt 300 millió dollárt (kb. 110,4 milliárd (!) forintot) fog keresni a szaúdi al-Hilalnál.
Az angol Daily Star információ szerint a brazil klasszist azonban nem boldogítja a pénz, és állítólag arra kérte a vezetőséget, hogy távolítsák el a vezetőedzői posztról az őt korábban kritizáló Jorge Jesust. A támadó eddig három mérkőzésen lépett pályára, gólt egyszer sem szerzett, Jesus pedig úgy vélekedett róla, hogy nem megfelelő a hozzáállása.
A sajtóban felröppent híreket Neymar az Instagramon kommentálta.
„Hazugság. Ne higgyetek az ilyen híreknek. Az olyan oldalaknak, melyeknek több millió követője van, nem kellene hamis információkat terjesztenie. Arra kérem a sajtót, hagyják ezt abba, mert nagyon tiszteletlen, amit csinálnak" – írta.
)
Noha Neymar állítása szerint jól érzi magát a jelenlegi klubjánál, sosem rejtette véka alá azon tervét, miszerint egyszer visszatér nevelőegyesületéhez, a Santoshoz. Erre pedig kiváló lehetősége lesz majd szerződése lejárta után, 2025 nyarán, hiszen így Brazíliában készülhet majd a 2026-os világbajnokságra – jelent meg a goal.com oldalán.