Nikolics Nemanja: Az elmúlt két és fél évben erre a munkára készültem
„A mai nappal új szakasz kezdődött az életemben, a profi futball utáni első nagy lépés. Nem terveztük, hogy már az év közben eljön a pillanat, amikor hivatalosan is szerepet vállalok a fehérvári labdarúgásban, de mindenki tudja, milyen a viszonyom a Vidivel és mit jelent nekem ez a klub. Ha arra kérnek, hogy segítsek, ha bennem látják a megoldást, akkor számomra nem kérdés, hogy jövök és mindent megteszek. Pláne, hogy a Polgármester úr már nyár óta érezteti velem, hogy hisz bennem, hogy rátermettnek tart. Az elmúlt két és fél évben erre a munkára készültem, egy ilyen feladathoz építettem magam, most itt az idő, hogy végre élesben is kipróbáljam magam. Be akarom bizonyítani, hogy felnőttem egy ekkora kihíváshoz és felkészültem, hogy vezessem a Vidi szakmai munkáját. Ez nàlam szívügy, felelőssèg. Annyit bátran ígérhetek: ahogy annak idején, úgy most is beleadok majd apait-anyait. Irány a meló! Hajrá, Vidi!” – írja az újdonsült sportigazgató.