„Voltak olyan mérkőzések, amelyeken senki sem hitte el, hogy nyerni tudunk” – interjú Klujber Katrinnal
)
Hosszú és hullámzó szezonon van túl a Ferencváros női kézilabdacsapata. Noha a fővárosiaknak egy elképesztő feltámadás után sikerült negyedik alkalommal is elhódítaniuk a Magyar Kupát, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján 24–25-re kikaptak az Odensétől – így összesítésben egy góllal nyert a dán csapat és jutott be a budapesti négyes döntőbe – majd az idény végén a bajnoki cím legfőbb riválisához, a Győrhöz került. A zöld-fehérek jobbátlövője, Klujber Katrin lapunknak úgy nyilatkozott, újult erővel vágnak neki a következő idénynek.
„Voltak olyan mérkőzések, amelyeken senki sem hitte el, hogy nyerni tudunk. Ilyen volt például a Magyar Kupa is, ahol a második félidő elején még ötgólos hátrányban voltunk. Sok szomorú pillanatunk is volt a szezonban, hiszen nem sikerült a bajnoki címvédés, Érden pedig egygólos vereséget szenvedtünk a Bajnokok Ligájában. Szerintem a szünet arra is jó, hogy egy kicsit nyalogassuk a sebeinket. Úgy gondolom, most már összeszedtük magunkat és újult erővel fogunk nekivágni a felkészülésnek, szeptembertől pedig a bajnokságnak és a BL-nek" – mondta a Sportalnak az Európa-bajnoki bronzérmes kézilabdázó, majd hangsúlyozta, a hosszú és hullámzó idény végett már rájuk fért egy kis pihenés, a családi nyaralás után pedig igyekszik hangolódni a következő szezonra.
)
Nagyon hosszú és hullámzó szezonunk volt, úgyhogy már ránk fért a pihenés. Szerencsére egész hosszú szüntet is kaptunk. Május 26-án volt az évzárónk és majd csak július 21-én kezdünk, úgyhogy ez elegendő idő a feltöltődésre, pihenésre, szórakozásra. Még egy hétre elmegyünk nyaralni a családdal, utána pedig már elkezdek hangolódni a következő szezonra, ébresztőre kelek stb.
A következő idénytől új edző és új posztrivális
Mint ismert, a fővárosiak játékoskeretében jelentős változások történtek. A Ferencváros korábban már bejelentette, hogy Szöllősi-Zácsik Szandra, Andrea Lekics, valamint Valerija Maszlova az idény végén távozik a zöld-fehérektől. Noha már sejteni lehetett, július elején a klub azt is megerősítette, hogy a francia beálló, Béatrice Edwige pályafutása szintén véget ért a fővárosiaknál. A távozók helyét két klasszissal pótolják, a norvég olimpiai, világ- és Európa-bajnok beálló, Vilde Ingstad, illetve a dán olimpiai és világbajnoki bronz-, valamint Európa-bajnoki ezüstérmes jobbátlövő, Mette Tranborg immár zöld-fehér mezben léphet pályára. Utóbbi az Európa-bajnoki bronzérmes kézilabdázó posztriválisának érkezik. A távozók között szerepelt Allan Heine is, így a csapat élére a dán szakember, Jesper Jensen érkezik.
Jesper Jensen nagyon jó eredményeket ért el az eddigi csapataival, úgyhogy talán ez egy plusz motivációt is ad. Ilyenkor egy picit jobban várja az ember a felkészülést, hogy megtapasztalja, milyen együtt dolgozni. A csapattársak tekintetében is történtek változások, egy posztriválisom is érkezik, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, hogyan jövünk ki egymással, de nem hiszem, hogy probléma lenne. Bárki érkezik a Ferencvárosba, azt gondolom, hogy mi, akik itt maradtunk, nagyon segítőkészek és befogadóak vagyunk
– mondta a magyar válogatott kézilabdázó az új érkezőkről. Elmondása szerint minden szezonkezdet előtt új célokat és kihívásokat tűz ki maga elé, jelenleg abban reménykedik, hogy senki nem fog komolyabb sérülést szenvedni.
„Remélem, hogy mindenki sérülésmentes túléli a jövő szezont. Számomra is voltak hullámvölgyek, a térdem miatt voltak kihagyásaim, de a nyáron ezt is kezeltük, sokat dolgoztunk vele. A célom, hogy minél többet segíthessek a csapatnak, évről évre jobb szeretnék lenni. A következő idényben sem lesz kevesebb dolgunk, de remélem, hogy egyénileg és a csapattal is a legjobb eredményeket tudjuk elérni."
Kiegyenlített csoportba került az FTC a BL-ben
Június végén az Európai Kézilabda Szövetség kisorsolta a 2025-2026-os női kézilabda Bajnokok Ligája csoportjait. A lebonyolítás ezúttal sem változott, s a tizenhat együttest két nyolcasra osztották. A Ferencváros a B csoportba került a német, a dán és a román bajnok mellé. Mivel a legrangosabb európai kupasorozatról van szó, aligha létezik "jó csoportbeosztás", az viszont tény, hogy a fővárosiak kiegyenlített mezőnybe kerültek.
Az első reakció ilyenkor mindig az, hogy teljesen mindegy ki az ellenfél, hiszen a Bajnokok Ligájáról van szó, de miután megnéztem a két csoportot, én is úgy fogalmaznék, hogy kiegyenlített a mezőny. Kinek könnyebb, kinek nehezebb, bár ezt sem lehet tudni, ilyenkor még az igazolásokról sincs teljes képünk. Nem tudjuk, ki hogyan erősített. Az biztos, hogy egyik meccsünk sem lesz könnyű.