KGB-s hírszerző űzte az aranyéremig az FBI ügynökét

Csereberélték a érmeket

Ugyancsak Londonban történt, hogy a 4x100 méteres férfi spintváltóban az amerikaikat túlváltás miatt kizárták, így a dobogóra az alábbi sorrendben álltak fel: 1. Nagy-Britannia, 2. Olaszország, 3. Magyarország. Igen ám, de két nappal később előkerült egy film, amelyen egyértelműen látszott, hiba volt diszkvalifikálni az Egyesült Államok kvartettjét. Az illetékes testület döntése nyomán a britek átadták az aranyérmüket az amerikaiaknak, és megkapták az ezüstjüket az olaszoktól. Utóbbiaknak egy kicsit várniuk kellett a bronzra, ugyanis addigra a magyarok már hazautaztak, ő postán küldték el az érmeiket a rivális négyesnek.

Elnézést, elég gyorsan futok?

A helsinki játékoknak 1952-ben a csehszlovák Emil Zátopek volt a versenyek talán legnagyobb sztárja. Miután megnyerte az 5000 és 10 000 méteres síkfutást, benevezett a maratonira is – életében először. A „Prágai Lokomotív” olyan bizonytalan volt önmagában a számára ismeretlen távon, hogy húsz kilométernél odafordult a mellette futó brit Jim Petershez: „Ne haragudjon, ha nyerni akarok, jó lesz ez az iram, vagy gyorsítanom kellene?” Azt nem tudni, mit válaszolt a rivális, de az tény, Zátopek két és fél perces előnnyel, olimpiai rekorddal győzött.

Hidegháború az akadályok felett

Az 1952-es játékok legnagyobb „bulvársztoriját” a 3000 méteres akadályfutását hozta. Ezt az amerikai Horace Ashenfelter nyerte, de óriási csatára kényszerítette őt a szovjet Vlagyimir Kazancev (lásd a videót!), felváltva „üldözték” egymást. Mi ebben különleges? Csak annyi: Kazancev a szovjet állambiztonság, a KGB, Ashenfelter pedig az amerikai szövetségi nyomozóiroda, az FBI ügynöke volt. Nem véletlenül poénkodtak a hidegháború kellős közepén a lapok: „Azért futott Ashenfelter olyan gyorsan, mert szokatlan volt számára, hogy egy szovjet ügynök üldözi.”

Muszáj volt gyorsnak lennie

Wilma Rudolph a 100, 200 és a 4x100 amerikai aranyérmese volt az 1960-as római játékok legfényesebb csillaga. A Fekete Gazella nemcsak gyors volt (lásd a videót!), de őrületesen csinos is, akkoriban – ezt a még élő nyolcvan pluszos férfiak igazolhatják – a fél világ szerelmes volt bele. És még humora is volt! Amikor ugyanis az újságírók, arról kérdezték, minek köszönheti a gyorsaságát, azt válaszolta: „odahaza tizenkilencen voltunk testvérek, aki azt akarta, hogy a kevés ennivalóból neki is jusson, annak örületesen gyorsnak kellett lennie.”

A pofátlanság bajnoka

Ha van a szemtelenségnek csúcsa, akkor, semmi kétség, Norbert Südhaus a rekorder. Az 1972-es müncheni olimpián ugyanis a 16 éves diák az alábbi tréfát eszelte ki. Beöltözött sportolónak, s odaállt a stadion kapujához. Amikor látta közeledni a maratoni futás éllovasát, egyszerűen beugrott a pályára (hogy ezt hogy tehette meg néhány nappal a Fekete Szeptember számos halottat követelő terrortámadása után, ez rejtély), s „győztesként” befutott a a stadionba (ő a 72-es „rajtszámú” a videón). Nyolcvanezren viharosan ünnepelték, s bár a csalás lelepleződött – igaz, csak nagyjából fél perc után –, a valódi bajnokot, az amerikai Frank Shortert már csak udvarias taps köszöntötte. Südhaus nem sokkal később levélben kért bocsánatot Shortertől, de azt nem kapta meg…

Csak az biztos, hogy öreg

1980-ban az etióp Miruts Yifter nyerte az 5000 és 10 000 métert, többek között olyan honfitársai ellen, akik a hadseregben az alárendeltjei voltak, így már csak „hivatalból” sem előzhették meg. Az apró Yifter még a saját nevét sem tudta biztosan – lehet, Meruse Yefternek hívták –, a korával kapcsolatban meg csak annyit mondott: „Azt hiszem, 35 vagyok, de az is lehet, hogy 40”. Tegyük hozzá rögtön: ránézésre 50-nél egy nappal sem látszott kevesebbnek.

Ha nincs az az anyajegy...

Az 1984-es Los Angles-i olimpián egy anyajegynek köszönhetően lepleződött le a csalási kísérlet. A 4x400-as női váltóban ugyanis a Puerto Ricó-i válogatón Madeline de Jesús kvalifikálta magát a versenyekre, egypetéjű ikertestvére, Margaret azonban nem fért be a csaatba, így ő csak nézőként utazott el Amerikába. Madeline a távolugrásban is versenyzett, csak 21. lett, ráadásul megsérült, olyan súlyosan, hogy nem épült fel a váltóra. Jobb híján azt találta ki, hogy átadja a papírjait Margaretnek, s bár ő gyengébb futó volt, ahhoz elég jó, hogy a tíz induló stafétából beférjenek a Puerto Ricó-iak a nyolcas döntőbe. Pechére egy újságíró kiszúrta a cserét (egyikük állán ugyanis volt egy anyajegy), és leleplezte őket. Amikor kiderült a csalás, a csapatvezetés visszaléptette a váltót, amelynek másik három tagját és az edzőt is megbüntették, mert az ő tudtukkal és beleegyezésükkel történt minden.

Győzött a gazság

Barcelonában 1992-en botrányba fulladt a férfi 10 000 méter döntője. Amikor ugyanis az élen álló kenyai Richard Chelimo és a marokkói Kalid Skah lekörözte utóbbi honfitársát, Hammu Boutayebet, a nézők azt látták, hogy a két arab valamit pusmog. Ettől a lekörözött futó „új erőre kapott”, az élen álló kettőssel futott, s addig zavarta a kenyait, míg honfitársát ezzel győzelemhez segítette. A közönség fújolt, s a kedélyek csak akkor nyugodtak meg, amikor a hangosbeszélő közölte: Skah-t kizárták. Győzött az igazság, lelkendezte a szurkolók, így arculcsapásként érte őket, hogy helyet adtak a marokkóiak óvósának, s mégis a diszkvalifikált atléta kapta meg az aranyat.