)
)
Kutas elvtársnak igaza volt. A válogatott népszerűsége soha nem látott mélységbe zuhant. A mi aranylábú gyerekeink 1972. szeptember 8-án Regensburgban az olimpián győztek 2-0-ra Mexikó ellen, Dunai Antal és Kocsis Lajos góljaival, hogy aztán onnantól kezdve csak várjuk és várjuk az újabb sikert. A folytatásban vereség az olimpiai fináléban a lengyelektől, döntetlen Bécsben vébéselejtezőn az osztrákok ellen, majd már 1973-ban újra 2-2 immár Pesten, a sógorokkal. 2-1-es zakó az NDK-tól, a felejthetetlen 3-3 a svédek ellen, soványka döntetlen a jugoszlávok, majd a dánok ellen, és jött a slusszpoén: az NDK Budapesten is nyert.
A Népstadion mindössze 8000 nézője előtt.
)
– Sok minden megmaradt bennem abból az NDK elleni meccsből. Emlékszem például Illovszky Rudolf utasítására, amit az újpesti Harsányihoz intézett. Azt mondta neki: „Maga ne keresztezzen se jobbra, se balra, azt bízza a csapattársaira!” Erre tessék, épp egy ilyen gólt kaptunk. Szegény Rapp Imre akkor védett először és utoljára. A futballunk megítélése azokban a hónapokban finoman szólva is katasztrofális volt. Nem csodálkoztam, amikor a következő tavaszi első válogatottmeccset Zalaegerszegre vitték. Volt bennünk félsz, hogy majd ott is kórusban szidnak bennünket, ám a zsúfolt stadionban végig szurkoltak nekünk. Óriási hangulat volt, és mi jó játékkal háláltuk meg a zalaiak lelkesedését és szeretetét – mesélte Juhász István, a Ferencváros focistája.
Így emlékezett vissza az 50 évvel ezelőtti találkozóra, arra a napra valóban visszatért a futball-láz. Boldog jegytulajdonosok töltötték meg a ZTE stadionját, 20 ezren figyelték, ahogy a mieink egyre-másra vezetik a támadásaikat.
– Akkoriban többször előfordult, hogy nem a csatársorban, hanem a középpályán kaptam helyet. Rudi bácsi is azt kérte tőlem, hogy hátrébbről induljak. Elöl Fekete Laci, Bene Feri és Máté Jani szerepelt a csatársorban. Így is élveztem a játékot, olyannyira, hogy két gólt is lőttem. A harmadikat Bene Feri szerezte. Jót tett a megtépázott önbizalmunknak, ahogy Zalaegerszegen fogadtak bennünket. Igazi népünnepély volt az, különösen a lefújás után, hiszen 3-1-re győztünk – magyarázta Fazekas László, az Újpest legendája.
Főszerepet vállalt a nyolc meccs óta várt sikerben, Kutas István ötlete bevált: Zala megye felejthetetlen élménnyel, a magyar futball újabb sikerrel gazdagodott.
– Furcsa volt válogatottmezben vidéki stadionban pályára lépni. De annyira jól sikerült ez a zalaegerszegi kirándulás, hogy nem sokkal később Székesfehérvárott is pályára léphettünk címeres mezben Albert Flóri búcsúmeccsén, amikor a jugoszlávokat vertük meg egy szoros meccsen, 3-2-re. Ám a folytatásban azért mégiscsak Budapest maradt a magyar futball fővárosa – emlékezett vissza az 50 évvel ezelőtti találkozóra Vidáts Csaba, a Vasas labdarúgója.
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)