Pénztáros volt hazájában Kevin De Bruyne utódja

Szülei kérésére Tijjani Reijnders kipróbálta, milyen pénztárosként dolgozni a kereskedelemben. (Fotó: Getty Images)
Tijjani Reijnderst éppen példaképe, Kevin De Bruyne helyére szerződtette a Manchester Citynél, de kevesen tudják, hogy a holland légiós néhány évvel ezelőtt még az Aldiban dolgozott.

Kevin De Bruyne tíz év után távozott a Manchester Citytől, időközben már be is mutatkozott új csapatában, a Napoliban. A belga középpályás helyére érkezett Tijjani Reijnders, akinek éppen De Bruyne volt a példaképe. Kevesen tudják, de a 26 esztendős holland légiós évekkel ezelőtt pénztárosként dolgozott az Aldiban, amikor hazájában, a Zwolle U19-es csapatában játszott. Édesanyja kérésére vállalt kereskedelmi munkát, mert meg akarta tanítani neki, mit is jelent megbecsülni a saját keresetet.

Sokáig azonban nem maradt a pénztárgép mögött, mert labdarúgó tehetsége az RKC Waalwijkon és az AZ Alkmaaron keresztül a Serie A-ba, konkrétan az AC Milanhoz repítette. A piros-feketéknél gyorsan Európa egyik legérdekesebb középpályásává nőtte ki magát, amit a statisztikái is alátámasztanak. Az elmúlt szezonban minden sorozatot figyelembe véve 15 gólt szerzett és öt gólpasszt adott.

Ez a teljesítmény nem kerülte el a Manchester City figyelmét, és szép summát fizetett a középpályásért. Az angol klub 55 millió eurót utalt el Milánóba, a bónuszokkal együtt pedig az átigazolási díj akár a 70 millió eurót (28 milliárd forint) is elérheti.

Ezt olvasta már?

Legfrissebb videók