Viktor Gyökeres elárulta, miért választotta a 14-es mezszámot

Viktor Gyökeres akár már a Tottenham ellen is pályára léphet (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a svéd válogatott labdarúgó, Viktor Gyökeres néhány nappal ezelőtt érkezett a Premier League-ben szereplő Arsenalhoz, csütörtökön pedig akár már a Tottenham elleni derbin pályára léphet az „ágyúsok" színeiben. A 27 éves támadó a CNN-nek adott interjújában a klubnál töltött első napjairól mesélt.

„Sok ember örül nekem itt, ezért ezt szeretném meghálálni a pályán is. Úgy gondolom, itt az ideje. Az elmúlt napok nagyon intenzívek voltak, fejest ugrottam a dolgok közepébe. Nagyszerű volt, de ugyanakkor nagyon megterhelő is. Hihetetlen érzés itt lenni" – mondta, majd lelkesen hozzátette, hogy a 14-es számú mezt viseli majd és elmagyarázta a választása okát.

„Régóta vártam már erre, szóval jó érzés végre elkezdhetni az edzéseket a csapattal. Mindenki nagyon segítőkész. Úgy gondolom, könnyen be tudok illeszkedni a csapatba. Tudom, hogy sok nagyszerű játékos viselte már ezt a számot és nagy történelemmel bír. Megtiszteltetés, hogy viselhetem, könnyű választás volt" –magyarázta. Hangsúlyozta, mindig törekszik arra, hogy gólokat szerezzen, azonban most fontosabb, hogy a képességeivel segítse a csapatot.

„Megpróbálunk minél több meccset megnyerni és onnan éptíkezni. Természetesen van külső nyomás, de minden azon múlik, hogy mekkora nyomást helyezünk magunkra és mennyire igyekszünk, amikor a pályán vagyunk."

Ezt olvasta már?

Legfrissebb videók