Mint arról korábban beszámoltunk, döntetlennel végződött a 245. derbi, melyet október 19-én a Szusza Ferenc Stadionban rendeztek.
Robbie Keane reagált a látottakra
Úgy gondolom, hogy az első gólunk jó volt, és nyilván az a plusz egy gól hiányzott. A másik félidőben volt nem egy lehetőségünk megszerezni a másodikat, és egy egynullás vezetés az mindig veszélyes, főleg idegenben, főleg egy derbin
– fogalmazott Keane, aki Gróf Dávid kiállításáról, úgy nyilatkozott: „szerencse, hogy az utolsó percben történt”. Az ír szakember később Dibusz Dénes sérüléséről is beszélt.
„Dénes szerencsére már edzett a csapattal, viszont nem volt teljesen fitt, hogy ma kezdjen. Csütörtökön rendbe lesz ez a szituáció, egy edzésen volt a sérülése után, úgyhogy veszélyes lett volna őt ma játszatni” – tette hozzá.
Lenny Joseph nemrég tért vissza, gyermeke született és ezért volt távol. Öt napig nem volt velünk, nem szerettem volna kezdetni.