Ronaldo már úton, hogy aláírja szerződését új klubjával – sajtóhír

A Marca információ szerint Cristiano Ronaldo úton van Rijádba, ahol órákon belül bejelentheti a szerződtetését a szaúdi al-Naszr.

Ronaldo 2030-ig köthet szerződést Szaúd-Arábiában. Ebből két és fél évet játékosként töltene el, míg a többit a 2030-as szaúdi vb-pályázat (Görögország és Egyiptom társrendezésében) nagyköveteként. 

Korábban már beszámoltunk róla, Ronaldo állítólag évi 172,9 millió fontos fizetésért ír alá, ez az összeg azonban növekedni fog a Marca szerint, ha a portugál már nagykövetként tevékenykedik.

Mint ismert, Ronaldóval november 22-én bontott szerződést a Manchester United, így jelenleg szabadon igazolható.

A 37 éves klasszis a negyeddöntős vb-búcsú után korábbi csapatának, a Real Madridnak az edzőközpontjában készült.