Rúben Amorim: Még húsz évig a Manchester Unitednél szeretnék maradni
)
Noha Rúben Amorim szerződése kettő plusz egy évre szól, reménykedik benne, hogy még hosszú évekig a klubnál folytathatja pályafutását.
„Még húsz évig a Manchester Unitednél szeretnék lenni. Ez a célom. Eddigi edzői pályafutásom során sokszor volt szerencsém, az az elképzelésem, hogy hosszú távon itt maradjak, de mindannyian tudjuk, hogy ezt az eredmények döntik el. Tudjuk, hogy a múlt szezonban már elhasználtam a bizalomkeretemet, de tiszta lappal szeretnék indulni. Nem akarok kudarcot vallani. A Sportingnál is hasonló volt a helyzet, azt mondták, három hónap múlva kirúgnak és csak három százalék esélyem van megnyerni a bajnokságot a klubbal. Nem az volt a lényeg, hogyan mentem haza a meccsek után a múlt szezonban, hanem az, hogyan indultam el. Úgy volt a legnehezebb elindulni a meccsekre, hogy tudtam, nem leszünk versenyképesek. Amikor hazaértem próbáltam a családomra koncentrálni, de nagyon csalódott voltam" – mondta, majd hangsúlyozta, a tavalyi évben sokszor úgy érezte, mindenkinek csalódást okozott.
„Amikor ennyi meccset veszítesz, nehéz mindenkinek hinni az elképzelésekben és azokban a dolgokban, amelyeken változtatni szeretnél. Mindent elölről kellett kezdenem, több időre és változtatásra lett volna szükségem, amiket akkor nem tudtam megtenni. Ezért is voltam annyira csalódott, mert nem tehettem semmit. Várnom kellett, és várni a Manchester United menedzserként olyan, mintha megkötözött kézzel mennél harcba."
A portugál szakember azt is kiemelte, teljesen elégedett az újonnan igazolt játékosokkal.
Bizonyítottak már a Premier League-ben, megvannak a fizikai adottságaik és nagyon elégedett vagyok a karakterükkel is. Kicsit érzelmesebbnek kell lennünk ebben a csapatban. Ez a tökéletes év, mert nem indulunk európai kupákban. Ki tudjuk alakítani az elveinket, így készen állunk a következő szezonra, a már kialakult klubkultúrával