Ruben Amorim dühös a United védőire: A második labdákon veszítünk
A „Vörös Ördögök” ismét elszalasztották a lehetőséget, hogy bekerüljenek a Premier League tabellájának Top 5-jébe. Mindössze 1–1-es döntetlen született a West Ham ellen egy olyan mérkőzésen, ahol Diogo Dalot révén a manchesteriek meg a vezetést, de a 83. percben Magassa góljával egyenlített az ellenfél.
A Manchester United menedzsere, Ruben Amorim rendkívül frusztráltan nyilatkozott a mérkőzés után a kamerák előtt. A portugál szakember a védelemre hárította a felelősséget a félresikerült eredményért.
Ruben Amorim: „Három védőnk ellen nyertek meg egy második labdát”
Mindent megteszünk, hogy mindig távol tartsuk a labdát a kapunktól, mert tudjuk, hogy megpróbálnak beadásokat, szögleteket szerezni. Megtörtént, egy hosszú passz után három védőnk ellen nyertek meg egy második labdát, szóval ezen a téren javulnunk kell
– mondta Ruben Amorim a találkozó után.
A második félidő elejétől, amikor Leni Yorót küldte be Ayden Heaven helyére, a United menedzsere öt cserét hajtott végre, melyek közül négy védekező jellegű volt. De elutasította azt az elképzelést, hogy a változtatások destabilizálták volna a védelmet: „A második labdákon veszítünk. Ott van a probléma”.
Ruben Amorim biztosította az újságírókat, hogy többé nem fog tévét törni.
Az újságírók észrevették a frusztrációját és izgatottságát, de a portugál szakember biztosította őket, hogy a mérkőzés utáni hangulata mindig állandó, kivéve azt az esetet, amikor egy tévét tört össze a Brighton elleni 3–1-es januári vereség után.
„Ezen a téren mindig következetes vagyok. Egyetlen kivétel volt, a Brighton elleni mérkőzés után tavaly. Szóval holnap beszélek a játékosokkal, és elemezzük a helyzetet”.
A Manchester United a 8. helyen áll a tabellán 22 ponttal, egy pontra az 5. helytől, amelyet jelenleg a Crystal Palace (23 pont) foglal el. Azonban az utolsó 5 Premier League fordulóban mindössze egy győzelmet arattak a „Vörös Ördögök”.