Simone Rossi: „Apámmal egész nap tudnánk a futballról beszélni”

Izgatottan várja magyarországi bemutatkozását Simone Rossi, a labdarúgó-válogatottunkat irányító Marco Rossi szövetségi kapitány vízilabdázó fia, aki nyáron igazolt az Ortigiától hazánkba, az OSC-hez. A 30 éves olasz pólós bízik benne, hogy új klubjában megkezdheti a trófeák gyűjtését, de a medencén kívül is megvannak a maga céljai, a jövőben futballedzőként csatlakozna édesapja stábjához.

Hogy érzi magát Budapesten? Sikerült megszoknia az új otthont, az új társakat?

Jól érzem magam, sokat jártam erre az elmúlt években, úgyhogy ismerem a várost, persze itt élni nagyon más. Július első hetétől kezdve zajlik a munka, keményen dolgoztunk, pénteken pedig jön a szezon első tétmeccse a Szolnok ellen, a Magyar Kupában. Nagyon várom már.

Milyen célokkal érkezett az OSC-hez?

Nagy előrelépés a karrieremben, hogy itt játszhatok. Eddig csak Olaszországban szerepeltem, egy szintén erős bajnokságban, nagy kihívás lesz légiósként bizonyítani új helyen, ahol a sportágat ennyire magas szinten űzik. A célom a klubbal, hogy trófeát szerezzünk, ez ugyanis odahaza nem adatott meg nekem. A Bajnokok Ligájában minél tovább szeretnénk jutni, de ha nem sikerül, jó lenne például megnyerni az Eurokupát.

Hogyan reagált az édesapja, amikor megkereste az OSC?

Ő volt az első, akinek beszámoltam az ajánlatáról, és azt mondta, fogadjam el minél hamarabb! Ez nem csak a vízilabda-karrierem szempontjából lehet előnyös, arra is lehetőségünk van, hogy több időt töltsünk együtt. Szeretnék ugyanis a futballban dolgozni, és egy nap csatlakozni a stábjához, jelenleg a tanulmányaimat végzem ehhez. Jó lenne eljutni Telkibe is, látni, hogyan dolgozik a válogatottnál.

Marco Rossi az ország egyik legnépszerűbb embere lett a válogatott sikereinek köszönhetően. Érzi ezt a szeretetet ön is?

Persze, de ez már Olaszországból is érzékelhető volt! Jó látni, hogy edzőként és emberként mennyire nagyra tartják. Sok pólós engem is miatta ismer, nem a pályafutásom révén, de nincs ezzel baj, nagyon büszke vagyok arra, amit itt elért.

Sok időt töltenek együtt?

Ugyanabban az épületben lakunk, külön apartmanban. Mindennap főzök, és általában együtt ebédelünk, vacsorázunk, nagyon örülök, hogy így több közös időnk van. Apámmal egész nap tudnánk a futballról beszélni.

Az édesapja meg akart tanulni magyarul, de elmondása szerint továbbra sem beszéli a nyelvet. Ön tervezi elsajátítani?

Elkezdtem tanulgatni, hiszen a meccsek közben szinte végig magyarul kommunikálunk. Nehéz nyelv, persze biztosan könnyebben menne, ha órákat vennék, de egyelőre a csapattársaim segítenek. Néhányukkal megegyeztünk, ha egy kifejezést megtanulok magyarul, ők ugyanazt teszik olaszul. Az alapdolgok már mennek, mint a „Jó reggelt”, „Jó estét”, „Sziasztok”, vagy éppen az, hogy „Fáradt vagyok”, mivel edzések után rendszerint azok vagyunk. És persze ott vannak a medencében gyakran használt szavak, például „szoros”, „zóna”, „jobbra”, „balra”, „vissza”, „gyere”, „lövés”, „lóba”.

Emlékezetes meccsek

Simone sokszor szurkolt már élőben édesapjának és a válogatottnak, naprakész a nemzeti csapatot illetően. 

Sok a szép emlék, például az Izland elleni pótselejtező, amelyen Szoboszlai góljával harcolta ki a csapat az Eb-részvételt, aztán a kontinenstornán a franciák elleni 11, a németek elleni 2–2... És persze tavaly a wolverhamptoni 40 az angolok ellen a Nemzetek Ligájában, ami őrület volt – mondta a pólós.