„Soha nem gondoltam arra, hogy meghalok”

Az életéért harcolt, de sosem gondolt a halálra a Borussia Dortmund labdarúgócsapatának elefántcsontparti válogatott focistája, aki őszintén beszélt a hererák elleni küzdelemről.

Sébastien Hallernél a nyáron diagnosztizálták a daganatos megbetegedést, amely után két műtét és négy kemoterápiás kezelés várt rá, ám nem tagadja, messze nem ez volt a legnehezebb az elmúlt fél év során. Nem sírt, nem tört össze, amikor júliusban közölték vele a szörnyű valóságot. Azonnal arra gondolt, hogy fel kell venni a harcot a betegség ellen, kétgyerekes apukaként nincs más lehetőség, csak a gyógyulás. 

„Soha nem gondoltam arra, hogy meghalok. Rögtön az jutott az eszembe, hogy ezt most végig kell csinálni" – emlékezett vissza a Bildnek a 28 éves csatár, aki szerint azonnal világossá vált, hogy a műtétnek és a kezelésnek nincs alternatívája. „A depresszió csak ártott volna, ezért úgy döntöttem, hogy pozitív maradok."

A Franciaországban született Haller összehívta a családot, barátokat, és elmondta mi vár rá, ám két kisgyermekével sokkal nehezebb volt megértetni a helyzetet.

„Előbb a feleségemmel beszéltük meg, aztán elkezdtünk tanácsok után nézni, hogyan beszélhetnénk erről a gyerekekkel. Kutakodtunk az interneten, és másokat is megkérdeztünk erről, végül egy videó segítségével megtaláltuk a módját annak, hogy elmagyarázzuk, bár jól vagyok, akár hetekre, hónapokra is kórházba kerülhetek. Szerencsére megértették"

– mesélte.

Fél éve okosóra segítségével figyeli szervezete reakcióit, hogy mindig tisztában lehessen az állapotával. Lelkileg ugyanis erős maradt, de fizikailag megviselték a kezelések, amelyek során sokat fogyott is.

„Folyamatosan csuklottam, gyomorproblémáim voltak, és egy ideig nem igazán éreztem az ételek ízét"

– mesélte a kezelések utóhatásairól Haller.

Mindenkinek azt javasolja, hogy járjon el szűrővizsgálatokra, hogy időben cselekedve esély legyen a gyógyulásra.

„Mindenkinek azt mondom, hogy rendszeresen járjon ellenőrzésre. Ez nagyon fontos, életet menthet"

– tanácsolta végezetül.

Újra edzésben
Haller január elején ismét edzésbe állhatott Dortmundban, amelyben tétmeccsen még mindig nem mutatkozhatott be. A német gárda mindössze a hatodik helyről várja a német élvonal január végi folytatását.