Fradi vagy Puskás? Szappanos Péter közelebb került a felcsúti folytatáshoz – Sportal-infó

Szappanos Péter hamarosan újra az NB I-ben védhet (Fotó: paksifc.hu)
Értesülésünk szerint a kétszeres válogatott kapus orvosi vizsgálaton vesz részt az előző bajnoki idény ezüstérmesénél.

Hétfőn a Sportal jelezte elsőként, hogy a szaúdi klubjával, az al-Fatehhel szerződést bontó Szappanos Péter iránt hiába érdeklődnek külföldről is, minden bizonnyal Magyarországon folytatja pályafutását. Értesülésünket az m4sport.hu is megerősítette, sőt megszólaltatta a labdarúgó menedzserét is, aki elárulta, hogy rövidesen eldől védence sorsa.

Bár korábbi klubja, a Paks is megkereste, mint megírtuk, jó eséllyel másik NB I-es klub jelenti a következő állomást a kétszeres válogatott kapus életében: a bajnoki címvédő Ferencvárosnál és az ezüstérmes Puskás Akadémiánál is „célkeresztbe került”.

„Még az is lehet, hogy megismétlődik a nemrég látott Fradi-Felcsút versenyfutás – csak ezúttal nem a bajnoki aranyért, hanem Szappanos Péterért…” zártuk cikkünket, és olybá tűnik, nem tévedtünk.

Értesülésünk szerint mindkét klubnál szóba került a 34 éves játékos szerződtetése, igaz, kívülről úgy nézett ki, hogy az Üllői úton valamivel kisebb szükség van rá, hiszen Dibusz Dénes mellett az a Gróf Dávid is a keret tagja, akivel júniusban hosszabbított az FTC, és aki korábban rendre megfelelően helyettesítette Dibuszt, ha a helyzet úgy hozta. Ellenben a PAFC-tól a nyáron Liverpoolba igazolt az addigi első számú kapuvédő, Pécsi Ármin, és ugyan Markek Tamás mellé Dala Martin érkezett az NB I-ből kiesett Fehérvárról, a szakmai stáb a jelek szerint nem látta eléggé megnyugtatónak a helyzetet, ezért is vetődhetett fel az egyik legjobb magyar kapus szerződtetése.

A hétfői állás szerint inkább a Fradi felé billent a mérleg nyelve (noha arról is lehetett hallani, hogy házon belül nincs teljes egyetértés az ügyben, valóban létfontosságú-e egy újabb kapus érkezése), keddre azonban fordult a kocka: a csábító ajánlattal előrukkoló Puskás Akadémia lépett elő „favorittá”. Hogy a gyaníthatóan első számú kapusnak „kinézett” Szappanos Péter pillanatnyilag közelebb áll a felcsúti igazoláshoz, legfrissebb értesülésünk is alátámasztja: orvosi vizsgálaton van jelenése.

Ha azon megfelel (és miért ne felelne meg?!), hamarosan hivatalossá válhat, hogy a Mezőkövesd, a Honvéd és a Paks után a PAFC lesz a negyedik NB I-es csapata.

EZT OLVASTA MÁR?

Legfrissebb videók