Szexuális zaklatás miatt itélték el a topligás klub korábbi csapatkapitányát
Hugo Mallót elitélték, amiért az Espanyol kabalafiguráját fogdosta, az ítéletet a fellebbezés elutasítása után erősítették meg. A 34 éves játékosnak körülbelül 7000 eurós pénzbírságot kell fizetnie, valamint 1000 eurót és annak kamatait közvetlenül a sértett hölgynek.
Az eset 2019. április 24-én történt, a Celta Vigo és az Espanyol mérkőzése előtt. A szóban forgó találkozón Mayo, aki akkor a Celta csapatkapitánya volt, kihasználta a két csapat játékosai közötti hagyományos üdvözlés pillanatát, hogy megfogja Carme Coma mellét. A hölgy az Espanyol kabalafigurájaként dolgozott, papagájjelmezbe öltözve. A bírósági ítélet szerint Mallo „azzal a szándékkal cselekedett, hogy kielégítse libidóját és megsértse az áldozat szexuális integritását, kezét a jelmez alá nyúlva megérintette a mellét”.
Ezeket a tényeket már 2024. szeptember 10-én Salvador Roig Tejedor ismertette az elsőfokú ítéletben. Három hónappal később a barcelonai tartományi bíróság nyolcadik tanácsa megerősítette, és most a vádlott védelmének fellebbezései ellenére ismét megerősítést nyert minden pontjában.
Ahogy Delgado Seoane bíró döntésében szerepel, ettől a hétfőtől kezdve tíz napos határidő indul, amelyen belül Mallónak írásban kell értesítenie a bíróságot arról, hogyan fogja kifizetni a kiszabott büntető- és polgári szankciókat. Kérhet halasztást is, és megadhatja a fizetés maximális határidejét.