„Az első számú szurkolótok vagyok” – nem várt helyen tűnt fel a Fradi vezetőedzője

Dejan Sztankovics nagyon szereti a vízilabdát, és nagyon hálás Nyéki Balázsnak azokért az üzenetekért, amelyeket akkor kapott, amikor a fia kórházban volt.

Dejan Sztankovics, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője pénteken tiszteletét tette a zöld-fehérek férfi vízilabdázóinak edzésén. A szerb szakember a FradiMédiának elmondta, nagyon drukkol a pólósok bajnoki és BL-címéért, illetve kifejezte háláját Nyéki Balázsnak, aki a legnehezebb időszakban is mellette állt.

„Szeretem a vízilabdát. Nagyon sok vízilabdás barátom van. Itt vannak a szerb srácok, akik sok trófeát nyertek. A Fradiban játszik Manda (Dusan Mandics – a szerk.), akit már korábbról ismertem. Szerencsére már az edzőt, a csapatkapitányt és az együttes többi tagját is ismerem. Nagyon erős keretről és csapatról beszélhetünk, amelynek komoly céljai vannak. Megnyerni a Magyar Kupát, a bajnokságot és talán a legfontosabbat, a final fourt a Bajnokok Ligájában. Ha a csapatodban tizenkét-tizennégy válogatott játékos szerepel, akkor nagyon erős vagy, és a csúcsot kell megcéloznod. Az egész csapatnak teljes szívemből nagyon sok sikert kívánok” – mondta Sztankovics.

Az edzőnek (Nyéki Balázs – a szerk.) szeretnék külön köszönetet mondani, mert a számomra nehéz időszakban, amikor a fiam kórházban volt, nagyon sok támogató üzenetet küldött nekem. Ő és az egész csapat mellettem állt, amit soha nem fogok elfelejteni

– tette hozzá a férfi labdarúgók trénere, aki azt is elmondta Nyékinek, ő a pólósok első számú szurkolója.

A Ferencváros férfi vízilabdacsapata a magyar bajnokságban már döntős (amelyben a BVSC vagy a Vasas lesz az ellenfele), míg a Bajnokok Ligájában bejutott a legjobb négy közé.

További cikkeink a Ferencvárosról:

Legfrissebb videók