Új helyszínen és pályán rendezik a budapesti Superenduro futamot

Jövő héten szombaton kerül sor a Superenduro GP terepmotoros világbajnoki sorozat magyarországi futamára, melyet ezúttal új helyszínen, az MVM Dome-ban és egy újonnan megtervezett pályán bonyolítanak le.

Az esemény keddi sajtótájékoztatóján Őry Kornél, a szervezőbizottság elnöke úgy fogalmazott, számukra „izgalmas lehetőség, hogy a térség egyik legnagyobb beltéri arénájában” tudják megrendezni a viadalt. Hozzátette, az idei versenyen nagy hangsúlyt fektetnek a betétprogramokra, a show-elemekre, valamint a látványra, a hang- és fénytechnikára. 

„A pályát ifjabb Németh Kornél tervezte, aki a múltban versenyzőként szerzett hírnevet, az utóbbi években viszont már pályatervezőként dolgozik. A tervezésben Hermann Henrik, a Magyar Motorsport Szövetség elnöke is részt vett, ugyanakkor ez egy csapatmunka volt, amelynek során sokan dolgoznak azért, hogy ez egy látványos és izgalmas rendezvény legyen.” 

A szervezőbizottság elnöke elárulta azt is, hogy több mint 1600 tonnányi fát, földet és egyéb elemet mozgatnak meg a pálya felépítéséhez, és az idén egy új anyag, a homok is szerepet kap a pályán. 

„Tavaly a Papp László Budapest Sportarénában teltházas versenyt tudtunk rendezni, ezért is váltottunk helyszínt, és most abban bízunk, hogy minden idők legnagyobb és legnépesebb enduro-versenye lesz ez a mostani Magyarországon” - jelentette ki. 

Hermann Henrik úgy fogalmazott, a hazai szövetség életében minden ilyen verseny fontos mérföldkő, a sportág és a szakág szempontjából pedig azért van jelentősége, mert sok érdeklődőt tudnak ezen keresztül megszólítani. 

„A pályát Németh Kornél olyannak álmodta meg, amiben van kihívás, de kellően ritmusos, és bár a kivitelezés során apró változások még lehetnek, szeretnénk a tavalyi esztendő után az idén is megkapni a legjobb pálya címét” - mondta Hermann. 

A Superenduro a motorversenyzés egyik látványos formája, gyakorlatilag az enduro, a motokrossz és a triál ötvözete. Az edzéseken az idő ellen küzdenek a motorosok, a futamokon viszont már egymással csapnak össze a különböző szekciókra osztott, akadályokkal, ugratókkal, ügyességi elemekkel nehezített pályán. 

Az eseményen Szőke Márk a legmagasabb, úgynevezett prestige kategóriában indul, Liszka Roland pedig a junior világbajnoki mezőny tagja lesz. 

A rendezvényre jegyeket a superenduro.hu honlapon válthatnak az érdeklődők.