Újabb fehérvári vereség az osztrák jégkorongligában

A Hydro Fehérvár AV19 hosszabbítás után 2–1-re kikapott a címvédő Red Bull Salzburg otthonában az osztrák jégkorongliga (ICEHL) negyeddöntőjének a harmadik mérkőzésén, így az ellenfél már 3–0-ra vezet az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban.

Az alapszakaszt a második helyen záró, hétszeres bajnok salzburgiak – aik megszakítás nélkül 17. alkalommal jutottak rájátszásba – a keddi nyitányon 3-2-re verték odahaza a playoff-selejtezőből érkezett Volánt, majd pénteken 2-1-re diadalmaskodtak az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.

A fehérváriaknál hiányzott Magosi Bálint és Stipsicz Bence - ők pénteken sérültek meg, és több hetes kihagyás vár rájuk -, hasonló okokból nem játszhatott Szabó Dániel és Horváth Milán, míg Erdély Csanád és Németh Kristóf betegeskedik.

A hazaiak mezőnyfölényében játszottak az első harmadban, ám a folytatásban már a Fehérvár is felpörgött. Az 52. percben Alex Petan bal oldalról bombázott a kapuba, ám négy perc múlva jött a válasz, és így a hosszabbítás. A 76. percben a hazaiak gólra váltották Henrik Nilsson kiállítását, és ezzel megnyerték az összecsapást.

A Salzburg otthon sorozatban tizedik alkalommal verte a Volánt, és mivel az osztrák gárda a tavalyi döntőt 4-0-s összesítéssel nyerte a fennállása legjobb szezonját akkor produkáló Fehérvárral szemben, így most megszakítás nélkül hetedszer győzte le a magyar csapatot a playoffban.

A negyedik mérkőzésre kedden Székesfehérváron kerül sor.

Osztrák liga (ICEHL), negyeddöntő, 3. mérkőzés
Red Bull Salzburg (osztrák)-Hydro Fehérvár AV19 2-1 (0-0, 0-0, 1-1, 1-0) – hosszabbítás után

A magyar csapat gólszerzője: Petan (52.)

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-0 a Salzburg javára.