Látni kell, mit tett az újpesti támadó az időt húzó győri védővel!

Gól ugyan nem esett az NB I 8. fordulójának nyitányán, az Újpest–Győr bajnoki mérkőzésen nem volt hiány emlékezetes momentumokból. Más kérdés, hogy ezek nem elsősorban a játék szépségeiről árulkodtak…

Amint arról tudósításunkban is beszámoltunk, előbb akkor hördültek fel a Szusza Ferenc Stadionba kilátogató nézők, amikor a 77. percben Csonka Bence játékvezető jelezte, hogy megsérült, nem bírja folytatni a bíráskodást – egy gyors „beöltözést” követően a tartalék játékvezető, Káprály Mihály ugrott be a helyére, és vezette le a találkozóból hátralevő időt.

Ami azt illeti, még egy alapos ráadás is belefért Káprály Mihálynak, ugyanis tíz percre nyúlt a hosszabbítás az ápolások és a vendégek időhúzása miatt. Merthogy az egy pontért foggal-körömmel küzdő ETO nemcsak a labdával, hanem az idővel, ezáltal az újpesti szurkolók idegeivel is játszott. A hajrában ezt elégelte meg a lila-fehérek támadója, Mamoudou Karamoko, aki a győriek védőjét, a görcsöt kapó, de közben nyilvánvalóan az időt is húzó Luciano Verát nemes egyszerűséggel ölbe kapta és levitte a pályáról…

Ritkán látható pillanatokról lévén szó, érdemes megtekinteni az M4 Sport felvételeit!

A BÍRÓCSERE:

KARAMOKO ESETE VERÁVAL:

EZT OLVASTA MÁR?