Hirdetés

A Valencia döntetlent játszott Madridban

Mindkét csapat egy pontot szerzett
Mindkét csapat egy pontot szerzett - Fotó: IMAGO
Döntetlen született a spanyol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának zárómérkőzésén. A Rayo Vallecano hazai pályán játszott 1–1-et a Valenciával, így mindkét csapat immár három mérkőzés óta veretlen a La Ligában.
Hirdetés

A Rayo Vallecanót és a Valenciát csak három pont választotta el a tabellán, így amennyiben a Valencia nyert volna a két együttes hétfő esti meccsén, akkor a „denevérek” pontszámban beérték volna a madridiakat a tabellán, ráadásul kicsit jobban elléphettek volna a kieső helyektől.

Ám a vezetést a Rayo szerezte meg az első félidőben, amely amúgy is aktívabb volt ebben a játékrészben. Nobel Mendy a 37. percben volt eredményes.

Hirdetés

A Valencia a második félidőben sem játszott sokkal intenzívebben, de az egyenlítő találat így is megszületett a 64. percben. A komikus körülmények között született gól szerzője Diego Lopez volt.

Az 1–1-es döntetlen az jelenti, hogy mindkét csapat immár három meccs óta nem kapott ki. A Rayo Vallecano ezzel a felső házban várja a következő fordulót, a Valencia pedig két pontra található a már kieső Gironától.

Hirdetés

A spanyol bajnokság állása:

Legfrissebb videók
Hirdetés