Történelmet írhat a magyar válogatott: Szerbia ellen a világbajnoki döntő a tét
)
Az Országos Minifutball Szövetség közleménye szerint a magyar csapat két év után ismét a legjobb négy közé jutott a világ legnagyobb kispályás tornáján. A 2023-as szereplés után tehát újra elődöntős a válogatott, ami a sportágban rendkívül erős nemzetközi mezőnyt figyelembe véve kiemelkedő teljesítmény.
A magyar válogatott meccsről meccsre javuló formában játszik a tornán. A csoportmérkőzések után 5 ponttal 2. helyen jutott a legjobb 16 csapat közé. A nyolcaddöntőben Portugália várt a magyarokra, és ez már igazi erőfelmérőnek bizonyult. Egy rendkívül izgalmas, fordulatos mérkőzésen Kopermann Robin duplája és a csapat küzdőszelleme révén 3–2-re sikerült kiharcolni a győzelmet.
A negyeddöntőben a francia válogatottat búcsúztató, meglepetéscsapatként előretörő Mauritánia volt az ellenfél. A találkozó egyetlen gólját Győri Barnabás szerezte az első félidőben, és a magyar válogatott ezután végig fegyelmezetten, szervezetten játszott, megőrizve előnyét egészen a lefújásig.
Ezzel a győzelemmel Magyarország elsőként kvalifikálta magát az elődöntőbe, ahol a Bosznia-Hercegovinát legyőző Szerbiával találkozik – péntek este, 19.30 órától lehet szurkolni a történelmi sikernek.
EZT OLVASTA MÁR?