Varga Barnabás: „A Fradinál jobb helyet nem is találhattam volna”

Varga Barnabás céljairól, a válogatottról és a Fradiba való igazolásáról is beszélt új klubja honlapjának.

Varga Barnabás a fradi.hu-nak elmondta, nagyon büszke arra, hogy ilyen rövid idő alatt mutatkozott be a válogatottban, lett gólkirály és igazolt a Fradiba.

„Csatár vagyok, a gólszerzés a feladatom, és mindig próbáltam ennek megfelelően teljesíteni. Úgy érzem, hogy az eddigi csapataimban tudtam alkalmazkodni a körülményekhez, valamint támogató volt a közeg, a csapattársak és a szakmai stáb. Bízom benne, hogy ez a Ferencvárosban sem lesz másképp.”

Vargát arról is kérdezték, hogyan reagált, amikor Marco Rossi behívta a nemzeti csapatba.

„Óriási büszkeséggel töltött el, hogy magamra ölthettem a címeres mezt. Eddig egy mérkőzésen kaptam lehetőséget, és úgy érzem, jó teljesítményt nyújtottam. A soron következő két találkozón ismét a csapat segítségére lehetek, remélem, hogy ezúttal a gólszerzés is összejön.”

A szezonbeli céljairól a gólkirály elmondta, a legerősebb magyar klub színeiben bajnoki címet nyerne, valamint nagy lehetőség számára, hogy az európai kupaporondon is szerepelhet.

„Mindent meg fogok tenni azért, hogy megkapjam a lehetőséget a bizonyításra, és megpróbálok élni is vele. Sportoló vagyok, mindig arra törekszem, hogy a lehető legmagasabb szinten játsszak. Azt gondolom, hogy Magyarországon már sok mindent elértem, de nem dőlhetek hátra, mert egy óriási lehetőség kapujában állok. Folytatni szeretném, amit elkezdtem, és a Ferencvárosnál jobb helyet erre is nem is találhattam volna.”

Ezt olvasta már?