Varga Barnabás menedzsere: Ezt az őszi hajrát még végigküzdi...
„Varga Barnabás lelkileg és fizikailag kimerült, a válogatott elbukott vb-selejtezője is érthetően megviselte- Amikor pedig egy játékos nem tudja kipihenni magát a sorozatterhelés közben, jönnek a betegségek, kisebb-nagyobb sérülések. Ezért most pihenőre volt szüksége, hogy a következő, Kisvárda elleni meccsre már jobb állapotba tudjon kerülni. Ezt az őszi hajrát még végigküzdi, aztán tud egy kicsit szusszanni” – árulte el Paunoch Péter a Nemzeti Sportnak.
Egy esetleges klubváltás kapcsán elmondta, a piacok majd januárban nyitnak, így nincsenek semmiről lekésve.
„Az természetes, hogy Varga Barnabás teljesítménye láttán folyamatosan érdeklődnek iránta csapatok, nagyon sok országból, de szó sincs arról, hogy küszöbön állna az átigazolása, és hogy ne lépne pályára többet a Ferencvárosban.”
A 31 éves Varga ebben az idényben 24 tétmérkőzésen 19 gólt szerzett a Ferencvárosban.